Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Formálódik már az új adósságcsapda

[2008.05.21. 09:46]

A Népszabadság mai cikkében a régi és újabb támogatott kölcsönök piaci alapra helyezését vizsgálta. Miközben az úgynevezett „régi” hitelek ügye sem rendeződött, hamarosan az újabbak problémájával is szembe kell nézni. Mindennek oka az állami támogatások megszűnése, mely most a 2000-ben meghirdetett nagyvonalú állami lakástámogatási rendszer hatására felvett hiteleket érinti majd.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A problémával először akkor szembesültek az adósok, amikor a 90-es évek elején az OTP drasztikusan megemelte a rendszerváltás előtt felvett kölcsönök kamatait. A megemelt összegeket a családok sok esetében képtelenek voltak törleszteni, miközben az állam sem akarta fizetni a rögzített irreálisan alacsony és a piaci kamatok közötti különbséget.

Az elkövetkező években különböző állami és önkormányzati könnyítésekkel próbálták rendezni az érintett adósok helyzetét, mindamellett sok adósról nincs információja a szociális tárcának, valamint a már megtörtént kilakoltatásokról sem. Az OTP pedig a tavalyi év végén még 56 200, a régi feltételek mellett felvett lakáshitelt tartott nyilván, 10 milliárd forint összértékben. A behajtásra átadott kölcsönszerződések száma meghaladja a 15 ezret.

Miközben a régi „örvény” tehát tovább forog, érkezik már az újabb is, mely a 2000-ben meghirdetett nagyvonalú állami lakástámogatási rendszerhez kapcsolódik. Az állami kamattámogatás ugyanis évente 220 milliárd forintos tétel. Ezt 50 milliárddal kívánja csökkenteni az Államreform Bizottság, melyet a forintalapú új lakáshitelek állami támogatásának megszüntetésével, valamint a korábbi kölcsönök előtörlesztésére történő ösztönzéssel kíván elérni. Vagyis minden kezdődhet elölről – hívta fel a figyelmet a lap.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok