|
Épülhet a sztráda Szeged és Makó között
[2008.05.20. 14:38]
Már kiválasztották a kivitelezőit az M43-as autópályának, mely Szegedet kötné össze Makóval. 4 részben, 4 különböző kivitelezőcsoportra bízza a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az építést. A sztráda és a hozzá tartozó Tisza-híd átadását 2010 augusztusára tervezik – számolt be ma a Népszabadság.
A 31,6 kilométer autópályát és a hozzá tartozó 7 kilométer főutat magyar, spanyol, portugál, osztrák és szlovák cégek építik: az M43-as Szegedet északról elkerülő szakaszának beruházását a spanyol Sadesa S.A., a Hídépítő és a Szeviép Zrt. konzorciuma nyerte el. 26,7 milliárd forintért építik meg az M43-as 8,7 kilométerét és benne egy a Tisza felett átívelő autópálya-hidat. A munka már a nyár elején megindul. Az M43-as leghosszabb, 16,2 kilométerét viszont a portugál Mota-Engil, a Délút Kft., a Szeviép és a Hídépítő csapata építi 18 milliárdért. Ezt az utat szintén átadják 2010 augusztusáig.
A lap úgy tudja arról is megszületett a döntés, hogy az M43-as első, az 5-ös és a 47-es főutat összekötő 6,7 kilométerét az osztrák Swietelsky, illetve az autópályát a 43-as úttal Makónál összekapcsoló 7 kilométernyi utat a szlovák Doprastav építheti meg. Az árra azonban csak a hivatalos eredményhirdetés után derül fény.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





