Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Ez az év bedarálja a kisvállalkozókat

[2008.05.20. 12:44]

A KSH tegnap közzétett adatai szerint továbbra is lejtőn az építőipar. A szakemberek ezen nem lepődtek meg. A magánberuházásban épülő irodaházak, kereskedelmi központok és lakások pedig nem pótolják a kieső állami-önkormányzati megrendeléseket – hívta fel a figyelmet a Napi Gazdaságnak nyilatkozva Tolnay Tibor, az ÉVOSZ elnöke.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Ráadásul a külföldi befektetők építési kedve is visszaesett, a reménybeli uniós projektek pedig még nincsenek abban a stádiumban, hogy fellendülést hozzanak. A jövőbe vetett hitet egyelőre egyedül a salátatörvény, vagyis a kiemelt beruházások gyorsítását biztosító törvénycsomag révén indított projektek táplálják – jelezte Karikás György, az ÉMI Kht. vezérigazgatója. Ezt azonban ha el is fogadja a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés, akkor is csak 2009-ben lehet számítani érdemi elmozdulásra – mondta Tolnay.

Emellett egyre nagyobb szakemberhiánnyal küzd az építőipar, a szakmunkásokat a hazainál lényegesebb magasabb fizetésért csábítja a közeli országok: Románia, Szlovákia, Lengyelország. Nálunk a kisvállalkozók drámai küzdelemről számolnak be a napi túlélés érdekében. Karikás szerint ez az év egyszerűen bedarálja a kisvállalatok jelentős részét.

Petz Raymund, a GKI építőipari kutatója ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a KSH által jelzett meredek zuhanás egyik magyarázata, hogy a bázis túl magas, 2007 júniusáig ugyanis még a felfokozott lendület hajtotta a fejlesztéseket. Júniustól tehát lassú stabilizálódásra számít a kutató. Az is kiderült szavaiból, hogy az uniós projektek időben történő beindulása a legderűlátóbb becslés szerint éves szinten 2 százalékos növekedést hozhat az építőipar teljesítményében.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek