Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
A vízdíjak emelkedését hozza tőzsdei bevezetés, de nem mindenhol

[2008.05.20. 10:46]

A Pénzügyminisztérium nemrég bejelentette az 5 regionális vízmű tőzsdei bevezetését, melytől a működés hatékonyságának javulását várják. A tervek szerint 60 százalék maradna az állam tulajdonában, 20 százalék kerülne ingyen az önkormányzatokhoz, míg a maradék 20 százalékot kisbefektetők vehetnék meg. Ők azonban az árfolyam emelkedésében érdekeltek – derült ki a Magyar Hírlap cikkéből.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A víziközmű-szolgáltatásban nincsenek 8 százalékos hozamok, mint amennyit a bankszféra ígér. Ma az ágazatban az árbevétel-arányos nyereség 2-3 százalék, a tőkearányos pedig még ettől is messze elmarad – hívta fel a figyelmet a lapnak nyilatkozva Ányos József, a Magyar Víziközmű-szövetség (Mavíz) elnöke.

Ahhoz, hogy a vízközművek is a megfelelő hozamot produkálják, a szolgáltatási díjak emelésére lenne szükség. Erre az ármegállapító joggal bíró államnak van elvi lehetősége. Létezik azonban számos önkormányzati tulajdonban lévő vízmű, ahol az árak ennek következtében alacsonyabbak lennének, mint a regionális vízművek működési területén. Ez pedig bizonyosan kiváltaná a közvélemény felháborodását – véli a lap.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek