|
Bérlakásokkal egyensúlyoznák ki a piacot
[2008.05.15. 17:05]
Csökkent az építési engedélyek száma, s várhatóan ez a tendencia a jövőben is maradhat. Az építőipari ingadozásokat bérlakásépítéssel kezelné a Társaság a Lakásépítésért Egyesület. Az osztrák modell alapján kidolgozott, a magyar viszonyokra adaptált koncepciót már le is tette a döntéshozók asztalára.
Egy új, piaci és állami eszközökkel szabályozott bérlakásépítő, bérlakáskezelő szektor tudná leginkább kiegyensúlyozni az ingadozást az iparágban – vélekedett közleményében a társaság. Az ötlet mellett azzal érvelnek, hogy már a beruházók is nyitottá váltak a téma iránt, hiszen néhány cég magánkezdeményezésében épültek már bérlakások az ország több pontján is. Mindamellett ahhoz, hogy az Európai Unióhoz viszonyított lemaradásunkat behozzuk, az állam által biztosított működési garanciákra is szükség lenne.
Mindez nemcsak az építőipar termelését egyensúlyozná ki, hanem hozzájárulna a magyar munkaerő mobilitásához, és egyben a gazdasági fejlődéshez, de egyúttal létrejöhetne a tőkeerős, befektetők számára is vonzó, hosszú távon megbízhatóan működő közhasznú bérlakásépítő és -kezelő társaságok köre. Ezek a társaságok pedig a biztos hozamlehetőségeik miatt közkedveltek lehetnének mind a szakmai, mind a pénzügyi befektetők körében.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





