Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Nincs mozgástere a főépítésznek: a városvezetés a kezében tartja – beszélgetés Finta József építésszel
Schneller is tisztességes ember volt, de kicsinálták

[2008.05.10. 21:54]

Schneller István és Beleznay Éva: két tehetséges főépítész, akik nem tudtak és nem tudnak érvényesülni a főváros politikája miatt.


  « 1 2 3 »  

A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s


– Nagy vihart kavar a Budapest Szíve – Városháza Fórum pályázat, amelynek értelmében a Városháza mellett ideiglenesen megnyitott teret a városházi parkolónak használt, kerítéssel elzárt résszel együtt be kellene építeni.

– Ez már a második pályázat volt erre a területre Az elsőt valaki megnyerte. Azt most kidobták, és kiírtak egy új pályázatot. Meg kell nézni a zsűrit! Eléggé furcsa összetételű. Két külföldi is a tagja, akik legalább valóban építészek. Egyikük Jan Christiansen, Koppenhága főépítésze, de nem különösebben progresszív. Tag még Nagy Bálint, aki egy Városháza-közeli jó építész. A zsűriben található gyakorló és nem gyakorló építészeket tekintve eléggé furcsa arányok jönnek ki.

Magyarországon amúgy is bevett szokás hivatali, presztízszsűrit felállítani. Az már más kérdés, hogy aztán mennyire lesznek döntésképesek. Erre a pályázati mechanizmusra nagyszerű példa a Dísz tér és a Szent György tér közötti területre kiírt tender. Kis Péter nyert. A politika és a műemlékvédelem azonban elnyomta szegényt, pedig a pályázatában voltak egészen zseniális elemek.

Mi történt? A Vár gyorsan kap majd pénzt, úgyhogy most aztán építeni kell, és csináltattak vele egy egészen más tervet, amit mintha egy teljesen más ember készített volna. Ezt sem értem. Mert ha nem azt a tervet csinálja meg, amivel nyert, akkor az illegitim. A város egyik legfontosabb területéről beszélünk! Az országra és a városra nézve szégyen, hogy ezen a kulcsfontosságú helyen 1945 óta nem lehetett rendet teremteni. Ide már legalább 15 pályázatot kiírtak!

– Visszatérve a Városháza Fórumra, kell oda épület vagy csak park legyen?

– Azt hiszem, hogy oda kell épület.

– Erre sokan azt mondják, hogy így sincs elég zöldterület.

– E célra ott van az Erzsébet tér. A városnak ez nem az a pontja, ahol parkot kellene létesíteni. Nyilván egy olyan izgalmas megoldást is ki lehet találni, hogy lábakra állítom a házat, és alatta egy parkot létesítek. De szükség van a térfalra, mert a Károly körút kilyukad azon a helyen. Amúgy is van bizonyos ritmusa a terek egymás utáni megjelenésének. Nézzük csak meg a Madách tér, Szabadság tér, Erzsébet tér láncolatát! Mondják, hogy Budapesten nincs elég zöldterület. Ott van Buda. Tabán, Horváth-kert, Vérmező stb. Budán is léteztek tervek arra, hogy a funkciótlan Tabánt és a Horváth-kertet összekössék a Vérmezővel, e zöldláncolat következő szeme a Városmajor. De például a Krisztina körúton az Alagút mellett felépítették anno azt a toronyházat, így megszakadt a lánc. Ugyanígy a Czakó utcához is volt egy tervünk, e szerint a szálloda épülete besimult volna a domb alá, és nem magasodott volna az út fölé. De hát a meg nem valósult épületek, tervek egy külön témát jelenthetnének!

  « 1 2 3 »  

Farkas Tibor

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek