[2008.05.10. 21:54]

– Egy beruházónak mi a fontosabb: az esztétikum vagy a funkció?

– Egyik se. A lényeg, hogy mennyi pénzt kap, mennyiért tudja eladni az adott ingatlant. Azért vannak beruházók, akik figyelnek a minőségre. Mi elég sokat dolgoztunk a Demján-féle TriGranittal, ott egy hosszabb távon gondolkodó minőségorientációt tapasztaltam. Vagy mikor a Bank Centeren dolgoztunk, abban az épületben brazil és norvég gránitokat építettünk be, és a világ egyik legjobb nyílászárócége dolgozott velünk. De pl. a Graphisoft-park, ill. az informatikai park esetében is figyeltek a minőségre. De ez nem általános. Legtöbbször az a cél, hogy egy lakás négyzetmétere 150 ezer forintból meglegyen, és el lehessen adni 600-800 ezerért. Aztán kiviszik a nyereséget.

– Ez utóbbi egészségtelen folyamatot meg lehetne akadályozni gazdasági, politikai eszközökkel, ami még belefér a demokratikus játékszabályokba vagy a fantasztikus uniós követelményekbe?

– A piacot valamilyen szinten kordában lehetne tartani, hogy ha valaki befektet, akkor a nyereség bizonyos részét hagyja is itt. Ilyen törvényeket lehetne alkotni azzal párhuzamosan, hogy előnyöket is adjunk a befektetőnek, amiért az idejön. Persze a globális tőke megjelenésének óriási veszélye is van, hiszen ha például Szlovákiából a három autógyár elmenne Ukrajnába, akkor északi szomszédunk padlóra kerülne, mint mi. Nálunk is, ha elmenne az Audi vagy még 2-3 multicég, végünk lenne. Nagyon kicsi a mozgástér. De a hatóságok részéről is sokkal keményebb előírásokat kellene alkalmazni. Az építési engedélyezési eljárásban fel kellene tüntetni a ház minőségi paramétereit, és ha azt a beruházó nem tartja be, akkor nem kell megadni a használatbavételi engedélyt. Itt egy csomó rendeleti és önkormányzati kérdés merül fel.



– Ha már a TriGranitot említette, hogyan érvényesült a minőség a WestEnd esetében?

– Demján eléggé öntörvényű ember, ezért nem könnyű együttműködni vele, de tudja, mit akar építeni! A WestEnd-nél együtt dolgoztunk egy Otto Blau nevezetű szakértővel, aki Kanadában világhírű építészekkel állt munkakapcsolatban. Ő azt a szemléletet hozta magával, amelynek lényege: a legolcsóbban a legjobbat. Kanadában nem lehet eladni bóvlit, maximum egy faházat, amit aztán elvisz a tájfun, de egy középületnél a gagyi szóba sem jöhet. Blau izgalmas személyiség, romániai származású kohómérnök. Személyesen is jó viszonyba kerültünk, de vért izzadtunk, mert minden anyagot, szerkezetet analizált, minden pénzt a lehető legalacsonyabb szintre lenyomott, de soha nem engedett a minőségből.

A WestEnd-ben is gránitpadló van, fel sem merült, hogy műanyag fehér ablakokat építünk be. Naponta 60 ezer ember fordul meg ott, és a ház jól tartja magát. De például a Művészetek Palotájának a belső terei is tetszenek, még ha a külseje nem is annyira. De ezek szórványok. Viszont a Rendőrpalotánál a legolcsóbb függönyfalat kellett kiválasztanunk, az a szerencse, hogy a rendőrség egy kemény szervezet, nem amortizálja le annyira a házat.