|
Lázadnak az urbanisták: új megaberuházás a Városháza téren
Lesz-e új főtere Budapestnek?
[2008.05.09. 15:24]
„Budapest Szíve – Városháza Fórum” címmel tervpályázatot írt ki április 11-én a Főpolgármesteri Hivatal a Városháza melletti terület hasznosítására. Ahol az a bizonyos bazársor is éktelenkedett. A tervpályázat tárgya a Városháza tömb és térségének fejlesztésére vonatkozó tervjavaslatok elkészítése, a műemlék épület átalakítása és új épületegyüttes tervezése. A civilek azonban parkot és zöldet akarnak.
Már csak bolhapiac nem volt! A Városháza és a Károly körút közötti területen volt már világ csúfjára bazársor, kampánycélokra felállított, elsősegély-állomásra emlékeztető pártsátor, most díszkockák és némi zöld vitte el a pénzt. Illetve csak a terület feléről van szó, hiszen a placc másik részét világronda kerítés választja el a lakosságtól, hogy mögötte a városháza hivatali apparátusának autómobiljai várakozhassanak. A lezárt részen ráadásul még 1995-ben rábukkantak Pest egykori városfalára, műemlék tehát, de kit érdekel ez arrafelé, ahol lebontják az 500 éves budai várfalat is? Sokan akarnak a területen parkot látni, hogy a fővárosnak legyen egy központi tere, ahol az emberek összegyűlhetnek, korzózhatnak. 2006 elején meg is tört a jég, lebontották a több éve agonizáló bazársort. Sokan fellélegeztek, főleg azután, miután megjelentek az igényes utcai bútorok, kis „zöldkörettel” és hangulatos kockakövekkel. Bár az arra járó nem értette, hogy a megújult terület és a Városháza épülete közötti részt miért szeli ketté az esztétikusnak nemigen nevezhető kerítés. XXI. századi térstruktúra, a Belváros északkeleti kapuja A meghívásos tervpályázati eljárás két szakaszból áll. Az első szakaszban, 2008. május 19-ig bárki jelentkezhet az eljárásban való részvételre. Majd június 23-ig kihirdetik az alkalmassági vizsgálat eredményét. A második szakaszban a rostán fennmaradt tervezők benyújtják a pályaműveiket, amelynek beadási határideje szeptember 23. Eredményhirdetés és díjátadás november 3-ig várható. Kovács Mátyás, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes szóvivője kérdésünkre elmondta, hogy a Városháza Fórum építészeti tervpályázat célja, hogy az egykori Károly körúti bazársor helyén olyan modern városközpontot hozzanak létre, amely egyesíti a kulturális, közösségi és önkormányzati funkciókat is. A pályázat a Főpolgármesteri Hivatal jelenlegi épületét, a Városháza parkot, a Merlin Színházat, a Belvárosi Tűzőrséget és a Főpolgármesteri Hivatal parkolóit is magába foglaló területet érinti. A történelmi városképhez illeszkedő, de a főváros modern arculatát is meghatározó karakteres új épületegyüttes Budapest megújulásának egyik jelképévé, a Városháza park helyén létrehozott nyitott fórum a város új főterévé válhat. Ahogy a kiírók nagystílűen megfogalmazzák: „a tervezési feladat olyan összetett térszervezési feladat, amelynek eredményeként egy nagyvonalú XXI. századi térstruktúra jön létre a Belváros északkeleti kapujaként. A létrejövő térszövet a nagyváros centrumaként a közösségépítő cél kielégítésén túl a városhasználók, turisták számára is a találkozások helye, tere, körzete lesz.”
Bővül a Városháza A tervezett épülettömbnek egyrészt illeszkednie kell a Budapest Szíve programhoz, amely a Belváros rehabilitációs tervezete a Podmaniczky programon – a főváros középtávú fejlesztési tervén – belül. Másrészt a tervezés fontos tényezője, hogy a létrejövő épülettömb és tér szerves kapcsolatba kerüljön közvetlen környezetével, így a Károly körúttal, a Deák térrel és a Madách térrel is. Ami a városháza bővítését illeti, Kovács Mátyástól megtudtuk, hogy az új épületnek kiemelt szerepe lenne a hivatali funkciók költségkímélő működtetésében. Emellett azonban ugyanilyen fontos a Városháza Fórum kulturális és közösségi célú hasznosítása. Az épület többek között egy olyan, 200–500 főt befogadó (600–1200 négyzetméteres) konferenciaközpontnak adna otthont, amely a különböző szakrendezvények, lakossági- és vitafórumok mellett akár a Fővárosi Közgyűlés üléseinek helyszíneként is szolgálhat. A pályázóktól az új központ épületén belül egy többfunkciós, koncertek és színházi előadások tartására is alkalmas, 2000 négyzetméteres rendezvényhelyszín kialakítását is várják. Arra még nem tudnak válaszolni a Városházán, hogy mégis mekkora épület magasodik majd, hiszen az ingatlanbővítés és -fejlesztés pontos paramétereiről csak a leendő nyertes pályamunka alapján beszélhetünk. Előzetesen a pályázók számára az egyetlen megkötés a hatályos szabályozási tervek betartása.
Ajánlott linkek: Kapcsolódó cikkek: |





