Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Kastélyépítési láz tört ki a németeken

[2008.05.09. 13:48]

Sorban épülnek újjá a második világháború alatt vagy után elpusztított paloták Németországban. A rekonstrukciós hullám még 1990-ben az egykor kommunista keleti országrészből indult el, ahol Drezdát építették újjá. Az újjáépítés a globalizáció miatti idegességhez kötődik. Az emberek szeretnének egy olyan helyet, amivel azonosulni lehet, és olyan városokat akarnak létrehozni, amilyenek korábban voltak.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Hamarosan feltámadhat Berlin, Hannover és Potsdam korábban lerombolt palotája, míg a drezdai már most is közel áll a befejezéshez – számolt be a Múlt-kor című történelmi portál. A braunschweigi kastély esetében az 1960-ban teljesen eltüntetett palotát 200 millió euróból építették újjá, azonban akik ma felkeresik, igencsak meglepődnek: az épületbe lépve ugyanis grandiózus csarnokok helyett egy Starbucks kávézó fogadja őket. A palotában ugyanis plázát alakítottak ki. Míg külseje történelmi, a belseje teljesen modern.

Kemény dió lesz viszont a Berlini Palota újjáépítése, melyről már a város 1990-es újraegyesítése óta folyik a vita. Az eredeti épületet a kelet-német hatóságok lebontották és a Köztársaság Palotája nevet viselő szocreál csodát emelték a helyére. Ezt az épületet jelenleg bontják, s 2010-re készülhet el a palota-replika. A költségek folyamatosan nőnek, de a tervek szerint félmilliárd euróból kijön majd a beruházás.

A hasonló volumenű építkezések mellett ugyanakkor egyre inkább elsikkad a kisebb, megmaradt történelmi épületek védelme. Gabi Dolf-Bonekaemper, a Berlini Műszaki Egyetem professzora arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyon sok olyan ma is álló kastély és palota van az országban, amelyeket katasztrofális állapotuk miatt 1 euróért adnak el, mert senki nem hajlandó azokat hasznosítani.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok