|
Eladja az állam az Infoparkot
[2008.05.09. 09:18]
Megválna a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő az Infopark teljes, 100 százalékos részvénycsomagjától. A 20 millió forint jegyzett tőkéjű Informatikai és Technológiai Innovációs Park Zrt.-re egyfordulós pályázatot írnak ki, melyre június 9-ig jelentkezhetnek az érdeklődők - számotl be a Napi Gazdaság.
Az ajánlattevőknek 20 millió forintos ajánlati biztosítékot kell letenniük, valamint az adásvételi szerződés megkötése után 30 nappal a nyertesnek át kell utalnia a vételárat – derült ki a pályázat hirdetményéből.
Az állam még 1996 decemberében döntött az Infopark létrehozásáról. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az ELTE, a Miniszterelnöki Hivatal és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rendelkezik benne részesedéssel. A két egyetem 25 százalék plusz 1 részvényt birtokol, míg a többi a MeH és a GKM tulajdonában van. Az eladásra kerülő komplexumban jelenleg az utolsó irodaépület-együttes építése zajlik. Ezzel együtt eléri majd a 100 ezer négyzetmétert a teljes mérete. A létesítményben többek között a Magyar Telekom, az IBM, a Lufthansa Systems, a Hewlett-Packard és a DBH Buisness Services bérel irodát.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





