|
Mégsem szűnik meg a devizahitelezés?
[2008.05.08. 16:03]
Nem indokolt, de nem is lenne eredményes Magyarországon a devizaalapú hitelezés korlátozása – jelentette ki Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség elnöke Andreas Treichl, az osztrák Erste Bank vezérigazgatójának minap elhangzott sajtónyilatkozatára reagálva. Treichl úgy vélekedett, hogy Magyarországon és Romániában a devizaalapú hitelezés lassítására volna szükség. Ezzel ugyanis a két ország egyik legsebezhetőbb pontjától szabadulna meg. Felcsúti szerint viszont a konvergenciaprogram előrehaladtával ma sokkal kisebb Magyarországon a jelentős mértékű forintleértékelődés kockázata, mint például 2 éve volt. Úgy véli, hogy elsősorban a világgazdaságból begyűrűző okai lehetnek egy esetleg mégis bekövetkező forintleértékelődésnek, s nem fundamentális okai. Így pedig az árfolyam hamar helyreállna. Az adminisztratív beavatkozások – például a devizaalapú hitelek után a jegybanknál elhelyezett tartalék növelése – sem lennének feltétlenül sikeresek – tette hozzá.
A jenhitelekre kitérve megjegyezte, hogy a jen forintárfolyamának mozgása kiszámíthatatlan, és nagyobb a volatilitása, mint az euróénak és a svájci frankénak, így kockázatosabb a pénzügyileg tapasztalatlanabb ügyfelek számára. Itt sem adminisztratív tilalomra, hanem önkorlátozásra lenne azonban szükség a bankok szerint. Ezt célozta a bankszövetség által készített bankközi megállapodás.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||








