[2008.05.03. 15:16]

– Budapest kálváriája kizárólag a politikán múlik, vagy ezzel összefüggésben a korrupció is ludas, netán a vezetés tehetségtelen?

– Én azt hiszem, hogy a három tényező összefügg egymással. Nagyon mélyre lehetne ásni. Itt alapvető társadalmi-szociológiai problémák vannak. A budapesti polgárságot lefejezték a Kádár-rendszerben, míg ma az újjáéledő polgárság tehetősebb része kiköltözött az agglomerációba. Ha volna egy nagyon erős, aktív polgárság Budapesten, akkor az kikényszerítené a politikai vezetéstől, hogy lépjen valamit a város érdekében.

– Mi a véleménye a városrehabilitációs programokról, amelyek egész negyedeket képesek átformálni, és ismét megtölteni pezsgő élettel? Ilyen például a Corvin projekt is, aminek következményeként a szegényebb rétegek elköltöznek, és helyükre középosztálybeliek érkeznek.

– Azon is kell gondolkozni, hogy vajon a deklasszált rétegek hova mennek. A kormánynegyedet elvetélt ötletnek tartottam, de indultunk a pályázaton, és az urbanisztikai részét meg is nyertük. Éppen azért pályáztunk, mert azt hiszem, hogy a budapesti főpályaudvarok közül különösen kettő, a Nyugati és a Déli olyan várostesteket vág ketté, amelyek szervesen összetartoznak. A Nyugati a Terézvárost és az Újlipótvárost különíti el egymástól. Ezért támogatom a sínek feletti átépítést. A Terézváros óriásit profitálhatott volna a beruházásból. Döbbenetes látni a Podmaniczky utca és az Andrássy út közötti terület szlömösödését. Szociális és társadalmi csődök mintapéldánya.

Az Andrássy út hála istennek megtartotta az előkelőségét. Egy ekkora volumenű beépítés által kettős tengely alakulhatna ki Lipótváros és Terézváros vonatkozásában: az egyik tengely a Lehel tértől a Szinyei Merse Pál és a Bajza utcákon át a Kodály köröndig húzódna, rá merőlegesen a Hősök tere, a múzeumok, az Állatkert alkotta zónát össze lehetne kapcsolni a Belvárossal. Ez az egész Terézvárost felértékelné. De ez a terv nem vetélt el. A magántőke gondolkodik ezen a lehetőségen, ha a kormány nem is.

– És az hogyan hat a műszaki elitre, közelebbről az építészszakmára, hogy kiírnak egy pályázatot, jelesül a Kormányzati Negyed projektet, megnyeri valaki, aztán elássák az egész tervet, mintha sosem lett volna? Ilyen volt a Nemzeti Színház ügye is.

– A Nemzeti Színház legalább megépült. Szerintem a színház jó helyen van, csak maga az épület nem jó. Az építészeti elit amúgy is padló alatt van, amorális állapotban dolgoznak. Ennek egyik fontos oka, hogy a tervezési díjak nagyon alacsonyak, hiszen amíg a 90-es években még egy-egy nagyobb épületért az összberuházás értékének legalább 5%-át megkaptuk, ma ez a szám 2-3%. Így a tervezőirodák egyik napról a másikra élnek, egymás torkát harapják el egy-egy munkáért. A befektetők szintén amorális módon írnak ki suttyomban pályázatokat, hiszen előre tudják, hogy ki fogja megnyerni.

Most abszolút botrány a Szépművészeti Múzeum bővítésének a pályázata. Hiszen jó pár évvel ezelőtt valakit egyenesben megbíztak, hogy csinálja meg a föld alatti bővítést, majd most kiírtak egy nagyon furcsa meghívásos pályázatot. Miközben a világ minden részén éppen ezek a múzeumbővítési pályázatok a legizgalmasabb nemzetközi pályázatok. Hogy lehet ilyet csinálni? Miközben néhány vezető építészünk azt mondja, hogy le kell bontani a Hősök terét, amely valójában egy Disneyland, vagy a Parlamentet is romboljuk le, mert csak akkor néz ki valahogy, ha fel van állványozva, vagy néhányan a Halászbástyát giccsnek tekintik. Ilyen emberek indulnak egy pályázaton. Ki kellene tiltani őket Budapestről. Én nem szeretem a Parlament építészeti megoldásait, de hát Budapest jelképe. Ez a fajta cinikus, felsőbbrendű szöveg, ami divatos manapság, elviselhetetlen.

– És akik „ekkora” gondolatokkal bírnak, azok mögött van valós tudás?

– Én nem azt mondom, hogy a legrosszabb építészek mondanak ilyeneket, csak ez olyasfajta szellemi fogyatékosságot jelent, amely nem veszi tudomásul, hogy egy városból nem lehet korokat kivenni. Lehet nem szeretni az eklektikát, de Budapest 70%-a akkor is eklektikus. Emlékszem, mikor mi az 50-es években tanultunk az egyetemen, a szecessziót nem is oktatták. A tanáraink ugyan suttyomban utaltak rá, de nem lehetett tanítani. Most van egy olyasféle felfogás, hogy az elmúlt 30-40 évet ki kéne venni a magyar építészetből, mert egy elvetélt, vacak korról van szó. Aztán jöjjenek a külföldi építészek, akik ráteszik Budapestet Európa térképére. Mintha nem tudnák, hogy ez a mozdulat nem az építészettől függ, hanem a társadalomtól, a városi élettől, a kereskedelemtől, a kultúrától stb. Ez egy furcsa és tudatlan demagógia.

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:

nyomtatóbarát változat | ajánlás ismerősnek