[2008.04.29. 21:45]

– De mi a gond?

– Ennek a városnak nincs jövőképe. 400 ezer ember elköltözött az agglomerációba, ahol nincs infrastruktúra, ezért az óvodai, iskolai és egyetemi szolgáltatásokat Pesten veszik igénybe, nyilvánvalóan itt is dolgoznak. Emellett a sztrádák, utak szélére kitelepültek a plázák, ami persze máshol a világon is így van. Mindezek miatt a Budapestről sugárban kivezető utak rendkívül túlterheltek. Nincs koncepció a P + R parkolóra, a felszíni közlekedésre, a tömegközlekedésre, nem biztos, hogy a négyes metróra kellene ennyi pénzt költeni.

– Szóval ön is a metróellenesek pártján van?

– Nekem az az érzésem, és ebben nagyon sok szakember megerősít, hogy Budapestnek egyértelműen kell a metró. De nem biztos, hogy a négyes metróra van szükség, amelyet felszíni közlekedéssel remekül ki lehetett volna váltani. Így csak elviszi a pénzeket más fejlesztések elől. Hiszen a városnak híresen jó volt a felszíni közlekedése, kiváló adottságokkal rendelkezett a villamos- és buszközlekedése. Ezeket a pozitívumokat kellene erősíteni, és elgondolkodni azon, hogy mi legyen a Belváros közlekedésével, a parkolással. Ki kellene dolgozni egy nagy és egységes közlekedési koncepciót, amely együtt jár a pusztuló eklektikus és szecessziós épületállomány rehabilitációs koncepciójával. Ezáltal visszahozhatnánk vagy kétszázezer embert az elköltöző négyszázezerből.

– Ez a vissza a természetbe rousseau-i jelmondat a világ más részein is hódít! Nem egyedi budapesti jelenség.

– Persze ez a folyamat lezajlott a világon máshol is, de aztán rájöttek az emberek, hogy 10-20 kilométerre élni a fővárostól nem előnyös, ezért idővel visszaszivárognak. Ehhez azonban remek belvárosi házak kellenének, parkolási lehetőségek stb. Hiszen ez egy gyönyörű, nagyon sok lehetőséggel rendelkező város. Ott a Duna! Az a fajta méltóság, nagyvonalú elegancia, amely a Dunára jellemző, nincs máshol a világon. Hiszen egyrészt emberi szemmel belátható közelségben van a túlpart, másrészt fenséges módon elválasztja egymástól a két városrészt. És akkor a Duna-hidakról még nem is beszéltünk.

De a város a második világháború után elpártolt a Dunától, nyilván azért, mert a folyóparton történtek a legnagyobb rombolások, és az élet azóta sem szivárgott vissza a partra. Emlékszem, egyetemista koromban a budai gesztenyefák alatt, s még a Műegyetem előtt is barangoltam. Most meg pusztulnak a fasorok, pótlások nélkül.

– És gondolom, ezzel a problémáknak még nincs vége.

– Nagyon sok problémát vet fel Budapest élete. Szintén neuralgikus pont a regionális központok kérdése. Szétterjeszkedett a város, a paneles lakótelepek építése idején megvolt a városrendezési tervekben az adott 10-20 ezres lakótelepek központja, de nem valósították meg. Van egy Belvárosunk, amelyet lassacskán már a turisták se nagyon látogatnak, és nincsenek regionális központjaink. Valójában ennek a városnak nincsenek álmai.

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:

nyomtatóbarát változat | ajánlás ismerősnek