Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Egyre nagyobb méreteket ölt a hitelcsere

[2008.04.24. 09:05]

Egyre gyakoribb jelenség az akciós, kedvezményes kamatperiódust kínáló hitelek sokasodásával, hogy az ügyfelek bankot váltanak kölcsönükkel. Ezért is rögzítette a Bankszövetség egy etikai kódexben az ügyfélszerzés módjait.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Mint a Világgazdaság mai számából kiderül, egyes ügyfelek gyakran, akár félévente transzferálják át hitelüket a szolgáltatók között. Kérdés persze, hogy ez miért éri meg nekik, hiszen a gyakori váltással elsősorban csak a hitelbrókerek járnak jól a jutalék miatt, míg az adósok teljes hitelüknek akár 6-8 százalékát is elveszíthetik a cserén.

Ugyanakkor persze azok, akik még 2-3 éve vettek fel hitelt, s törlesztőrészletük immár 20-30 százalékkal megemelkedett, könnyen találhatnak az akciós ajánlatok között meglévő kölcsönüknél kedvezőbb kondíciójú hiteleket. A hitelváltást azonban nehezíti, hogy a bankok ragaszkodnak ügyfeleikhez. Egyes hitelintézetek például jelentősen megemelték végtörlesztési díjaikat a hitel futamidejének első éveiben, valamint az ügyfélnek még számolnia kell a devizakonverziós díjakkal is.

A Bankszövetség által kiadott és több hazai bank által aláírt ajánlásban a pénzintézetek összességében azt vállalják, hogy nem gördítenek adminisztrációs akadályokat a váltás elé. Tehát tervezhetőbb és átláthatóbb ügyintézéssel segítik az ügyfeleket a hitelcsere során, valamint meghatározott időn belül kiadják egymásnak a fennálló tatozásról szóló refinanszírozáshoz szükséges adatokat. Ezen túl pedig a devizahitelek kiváltásakor nem kényszerítik a szükségesnél több konverzióra az ügyfeleket.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint van értelme a Robin Hood - adónak?
Igen, mert így 340 ezer otthonban havonta 1150 Ft-tal kevesebbet kell majd fizetni a távhőért
Igen, mert a szociálisan rászorulók 2184 Ft/gigajoule-os havi támogatásban részesülnek majd
Igen, mert ne mi, vagy az állam, hanem az energiaszektor fizesse meg a gázdrágulásokat
Igen, mert így inkább a nagyfogyasztók fognak többet fizetni, s nem mi
Nincs, mert inkább a távhő áfáját kellett volna csökkenteni
Nincs, mert a megadóztatni kívánt energiaszektor úgyis ráterheli a 8%-os különbséget a fogyasztókra
Nincs, mert az államnak kötelessége anyagilag támogatnia a távfűtést fizető állampolgárait
Nem érdekelnek a távfűtéses lakásokban élők gondjai