Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Bologna: Olaszország szíve lüktetni kezd
Az olasz meló

[2008.04.22. 13:21]

A 2015-ös expo helyszínéül szolgáló városban a tervek szerint 5 éven belül jelentősen feljavítják a tömegközlekedést, kibővítik a repteret, 8 ezer új lakóházat és számos középületet húznak fel. Ha sikerül, Bologna modernizációja modell lehet a többi közép-méretű európai város számára.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Ajtó a világra

Bolognának megvan az az előnye, hogy az ország közepén helyezkedik el, így Olaszország közlekedési csomópontjának is szokták nevezni. „A repülőtér az ajtó a világra. Ez húzza magával az egyéb infrastrukturális beruházásokat, a tömegközlekedés javítását, vagy az ingatlanpiacot” – közölte a bolognai Marconi repülőtér szóvivője, Guiseppina Gualtieri. „Ha a reptér fejlődik, minden más is fog.”

A tervek szerint Bologna összesen körülbelül 2,4 milliárd dollárt invesztálna a repülőtér kibővítésébe, egy új vasúti pályaudvar létrehozásába, a villamoshálózat javításába, a külvárosi vasútvonal kiépítésbe és egy kötöttpályás vasútvonal létrehozásába a pályaudvar és a repülőtér között. Ezzel egy időben az országos fejlesztések keretében további 5 milliárdot fordítanának a város kül- és belterületeinek javítására, autópályaépítésre és egy gyorsvasút létrehozására.



Objektív, szubjektív

A nagyszabású projektekkel kapcsolatban azonban máris hallani szkeptikus hangokat. A „reptérjárat” kritikusai például azzal érvelnek, hogy annak kiépítése történelmi negyedeket sodorhat veszélybe, nem tud majd elég utast kiszolgálni és nem utolsósorban túl drága lesz. A tervezett vonat, mely a repteret és pályaudvart köti össze, Bologna új negyedében, a Bertalia-Lazzarettóban állna meg. Itt épülne fel egyébként a tervezett 8 ezer lakóház nagy része, és a Bolognai Egyetem új épületei is, mely beruházások mögött magánbefektetők állnak. A tervek szerint ezek az építkezések körülbelül 5 éven belül készülnek el. Az alapok kiásása már megkezdődött a régi piac helyén, mely lakóházaknak fog helyet adni.

Ez a nagy ívű fejlesztési terv már csak azért is figyelemre méltó, ha szemügyre vesszük, hogy a város lakossága mindössze 375 ezer fő. A demográfiai jóslatok szerint Bologna lakossága 15 éven belül 20 ezer lakossal fog növekedni. Ezt a számot a családok jelenlegi növekedésére és a betelepülők várható mennyiségére, valamint a gazdasági bázisra, mint például a Bologna környéki gyárak növekvő munkaerő felvevő képességére alapozzák – közölte a várostervezési szakosztály vezetője, Francesco Evangelisti.


Olasz ritmus

„Bologna teljesen bekapcsolódott az ország közlekedési vérkeringésébe, amiből rengeteget profitálhat. De szükség van arra is, hogy az emberek a városon belül közlekedni tudjanak” – mondta a szóvivő az „Il Metro che Vorrei” nevű csoportnak, ami annyit tesz, mint: „a metró, amelyet szeretnék”. A csoport azért lobbizik, hogy egy 3 vonalas metróhálózatot építsenek ki, melynek felépítése hozzávetőleg 1,8 milliárdot és hat évet emésztene fel. Ezzel együtt nem biztos, hogy sok az esélyük, ugyanis az olasz kormány nemrégiben utasított vissza egy 560 millió dolláros projektet, mely alapján Firenze belvárosában három villamosvonal épült volna fel. Habár jócskán övezi szkepszis az olaszországi fejlesztések sikerét, a projekt támogatói ezzel együtt bizakodóak.

„Az olaszoknak el kell fogadniuk, hogy városaikban az élet felgyorsult, de ez nem jelenti azt, hogy Bolognának, Firenzének, vagy bármelyik más történelmi városnak el kéne veszítenie a mindenki által ismert karakteres arculatát” – közölte Dante Benini, akit nemrég Olaszország legjobb építészének választott a római Real Estate magazin. „Az olaszok kényelmet, gyorsaságot akarnak, mindezt a szükséges változtatások megtétele nélkül, pedig mindenki látja, hogy Olaszországban kikerülhetetlen a tömegközlekedés nagymérvű fejlesztése.” (International Herald Tribune)

MSZ

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
Ön befektetné a pénzét ingatlanalapba?
Igen, mert a banki betétek hozama feletti hozamot (9-14%) hoznak
Igen, de csak 10 évre szóló zárt végű ingatlanalapba, ahol pánik esetén is marad kivehető készpénz
Igen, de csak akkor, ha a jövőben tőzsdei társaságként vagy speciálisan szabályozott formában (REIT-ként) működnek majd
Nem, mert pánik esetén az alapok nehezen értékesíthetik az ingatlanokat, így fizetésképtelenek lehetnek
Nem, mert tőzsdei bevezetés esetén is azonnali, 20-30%-os veszteség éri a jegyektől szabadulni igyekvőket
Nem, mert mint minden más, az ingatlanbefektetés is kockázatos