|
Egyre többen cserélik le hiteleiket
[2008.04.21. 10:04]
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint idén februárban a hitelboom idején tapasztalt nagyságrendet is meghaladta a bankok lakáshitel-kihelyezése. Márciusban azonban már egymásnak ellentmondó adatokat jeleztek a pénzintézetek. Úgy tűnik tehát, hogy elkezdhet átrendeződni a piac, melyet csak tovább fokoznak a felpörgő hitelkiváltások.
A bankok egyre erőteljesebben igyekeznek egymástól elhódítani ügyfeleiket. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint már a 20 milliárd forintot is elérte a hitelkiváltások összege, míg a tranzakciók száma 3 ezer felett jár. Az idén még ennél is jelentősebb számok várhatók. Az érintettek úgy vélik, hogy a hitelkiváltások tavalyi felerősödése után 2008-ban ismét jelentős állományok mozdulnak majd meg.
A hitelcserét „fűtik” a kölcsönök közvetítésével foglalkozó cégek, de a Magyar Bankszövetség is felkarolta az ügyet. Közzétette ugyanis ajánlását, melyben arra tesz javaslatokat, hogy tagintézményei milyen gyakorlatot kövessenek az ügyfelek megfelelő tájékoztatása érdekében. A szövetség kódexéhez csatlakozásukkal a hitelintézetek vállalják, hogy egységes eljárási rendben intézik a hitelkiváltást.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





