Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Naplufik: újabb példa a megújuló energiára
Gombóc gombóc hátán

[2008.04.20. 21:34]

Mi lenne egyszerűbb annál, hogy a széndioxid-kibocsátásunkat és az energiaszámlánk összegét egy csokor napenergia-lufival csökkentsük?


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Sunhope

Ez most már elérhetővé vált, hála Joseph Cory és dr. Pini Gurfil légtérmérnökök találmányának, mely a napenergia felhasználása révén csökkenteni tudja a hagyományos elektromosáram-termelést és ezáltal a környezetszennyezésünket.

A „Sunhope” egy héliummal töltött szerkezet, ami körbe van véve napelemekkel. Ezen kívül tartozik hozzá egy héliumellátó kábel, egy energiakábel, és egy ellenőrzőkábel. Cory és Gurfil szerint egy vagy két lufi fedezni tudná egy háztartás elektromosenergia-ellátását. Több lufi összekötve pedig egy egész lakótömb energiaszükségletének ellátására is képes lenne. Ennek érdekében több prototípust dolgoztak ki, míg végül arra jutottak, hogy egy 10 láb magas lufi körülbelül egy kilowatt energiát tud kitermelni, vagyis annyit, amennyit 25 négyzetméteres napelem termelne ki.

Ez utóbbi ára körülbelül 10 ezer dollár lenne, amihez képest egy naplufi, „mindössze” 4 ezer dollárba, vagyis kevesebb, mint feleannyi pénzbe kerül. Szemben a hagyományos napenergia-termelő szerkezetekkel egyáltalán nem bonyolult a felszerelésük és a levegőben könnyen szállíthatóak. Ezen tulajdonságaik miatt katasztrófaszituációkban, vészhelyzetekben is remekül bevethetőek. Segítségükkel könnyedén lehet energiát termelni akár a sivatagban, egy elszigetelt szigeten, óceánparti teherhajókon, vagy akár a sűrű erdőkben is.

Feltalálói a megfelelő méret és szerkezet kidolgozásán fáradoznak, hogy a lufikat minél ellenállóbbá tegyék a szél ellenében.



CoolEarth

Hasonló elveken nyugszik a CoolEarth nevű cég által kifejlesztett „naplufi” is, azzal az eltéréssel, hogy ennek formája és méretei miatt inkább ipari célokra használható, vagy nagyobb farmokra javasolják. A lufik könnyű alapanyaga és gömb formája lehetővé teszi, hogy a napsugár a közepére hatoljon anélkül, hogy követnie kéne annak mozgását.

A napkollektorok pedig egy napelemhez közvetítik a napsugarakat. A nyolc láb magas lufik két részből állnak. Az egyik részük egy fényes, tükörhatású anyagból, a másik pedig egy átlátszó polimerből készül. A lufi gömbölyű formája biztosítja azt, hogy, amíg a nap rásüt, addig a napelem is töltődik. A CoolEarth szerint – mely csaknem 21 millió dollárt költött a naplufik kifejlesztésére – ezzel a technológiával ugyanannyi energiát lehet termelni, mint a gázokkal. (Inhabitat)

MSZ


Értékelje a cikket!
  • 2.75 out of 5
  • *
  • *
  • *
  • *
  • *
Az olvasók eddigi értékelése: 3.4


Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
Ön szerint van értelme a 2009-től kötelezővé tett energia tanúsítványnak?
Kötelező? Azt sem tudom, hogy mi az!
Nincs. Csak pénzkidobás az egész
Még nincs, mert az EU ismét időbeli haladékot fog majd adni
Több információra volna szükségem a pontos válaszhoz
Igen, sőt fontos lenne minden energiafelhasználónak megismernie ezt az uniós direktívát!
Igen, de érdekelnének konkrét számítások is az otthonom/irodám esetében
Igen, de azért túl sokat nem szeretnék rákölteni az ingatlanomra
Igen, de szakmabeliként még nekem is segítségre volna szükségem