Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Mint a dominó: dőlnek a cégek az építőiparban

[2008.04.10. 12:12]

Egy új elemzés szerint még mindig az építőipar számít a legkockázatosabb területnek a gazdaságban: itt a legtöbb a fizetésképtelenségi eljárás. A számok persze megyénként jelentős mértékben eltérnek. Az élen Szabolcs jár 214 cég bedőlésével, de Borsodban is 137 céget számoltak fel, Csongrád megyében pedig 83-at – hívta fel a figyelmet mai cikkében a Délmagyarország.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A lap arra volt kíváncsi, hogy mi lehet az oka a megyében tapasztalható magas számnak. Mura Mészáros József, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara építőipari osztályelnöke elmondta, hogy szerinte ahány eset, annyi ok állhat a sikertelenség mögött. Alapvetően persze az egész rendszer jellemzője, hogy az alvállalkozókat nem fizetik ki, vagy a nagyobbak elszívják előlük a munkát.

Úgy véli, az még nem lenne baj, hogy sok céget felszámolnak, mivel sok közöttük a kókler. Azonban az is igaz, hogy meghatározó társaságok is kidőltek tavaly a sorból, s a dominóelv miatt magukkal rántottak tisztességes, de gyengébb lábakon álló vállalkozásokat is. A nagyobbak közé tartozott például a Délépítő Zrt., a Déléptek építőipari nagykereskedő cég, vagy a Délszak Kft. Mindegyük legalább 10-12 céget rántott még magával, azt pedig meg sem lehet számolni, hány kisvállalkozás hagyta abba a tevékenységét. A Délépítő Zrt. például 1 milliárd forinttal maradt adósa 312 cégnek.

Értékelje a cikket!
  • 2.75 out of 5
  • *
  • *
  • *
  • *
  • *
Az olvasók eddigi értékelése: 1.4


Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ha Ön lenne a kormányfő, akkor milyen adórendszert vezetne be?
Egy kulcsost. Az szja - kulcs mértéke 0% lenne (Még nincs ilyen a világban, de a magyar szakemberek szeretnék)
Egy kulcsost. Az szja – kulcs mértéke 10 % lenne (Bulgária és Albánia)
Egy kulcsost. Az szja – kulcs mértéke 16 % lenne (Románia)
Egy kulcsost, de nem nyúlnék a jelenlegi 18 %-os szja – kulcshoz 1,7 millió forint éves jövedelemig (Magyarország)
Egy kulcsost, de a 18 %-os szja - kulcsot 2 millió forintos éves jövedelemig kitolnám
Egy kulcsost, de a 18 %-os szja - kulcsot 2,5 millió forintos éves jövedelemig kitolnám
Egy kulcsost. Az szja – kulcs mértéke 19% lenne (Szlovákia)
Több kulcsos adórendszert. Az szja - kulcs 5,5 - 40 % között mozogna (Franciaország)
Több kulcsos adórendszert. Az szja - kulcs 15 - 42 % között mozogna (Németország)
Mindenki egyformán, kedvezmények nélkül terményben vagy közmunkában fizetne adót (Bhután)
bezár