|
Nehezen megy a bérlőcsere: az Unió felújítására várnak
[2008.04.08. 15:00]
Miközben már le kellett volna húzni a rolót a debreceni Centrum Áruházban a Skálának, hogy átadja a helyét az Alexandrának, egyelőre nem történt semmi. A Skála ugyanis nem tud még új helyére, az Unióba költözni, mivel annak felújításával majd csak júniusban készülnek el. Maradt volna persze régi helyén is az üzlet, a város azonban jobbnak találta az Alexandra ajánlatát.
A pályázatot kiíró Cívis Ház Kft. igazgatója, Nyíri László szerint összességében a város számára előnyösebb ajánlatot tett a Pécsi Direkt: nem elsősorban azért, mert a Skálánál valamivel magasabb havi bérleti díjat kínált, hanem mert körülbelül 30 millióval értékesebb átalakítást, korszerűsítést vállalt – számolt be a Hajdú Online.
A Skála először az épülő Fórumban szeretett volna helyet kapni, de az csak az év második felében készül el, 50 embert pedig nem akartak utcára tenni. Így az Unió mellett döntöttek. Utóbbi esetében a lap információi szerint a Skálának lényegesen magasabb bérleti díjat kell majd fizetnie a Hélinvest számára, mint amennyit a Cívis Háznak fizetett. Ugyanakkor míg a Centrum esetében a bérlő fordít a felújításra 200 milliót, addig az Unió esetében ugyanennyit a tulajdonos, a Hélinvest Kft. fektet be. Ráadásul piaci értéke is különbözik a két épületnek.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




