|
Megáll az ingatlanáresés?
[2008.04.08. 12:21]
1992 óta nem látott mértékben estek a brit lakásárak márciusban, miután a hitelpiaci válság hatására visszafogták jelzáloghitelezésüket a bankok. Az átlagos lakásár 2,5 százalékkal, 191 556 fontra csökkent februárhoz képest – jelezte a HBOS, az ország legnagyobb jelzáloghitelezője. Az első 3 hónap során 1 százalékos volt a hanyatlás a negyedik negyedévhez képest, ami a legnagyobb 1995 óta.
A jelentés közzététele után a font is esett, mivel a befektetők arra spekulálnak, hogy a Bank of England csökkenteni fogja az alapkamatot április 10-i ülésén, december óta immár harmadszor. 61 elemző közül 50 arra számít, hogy negyed százalékpontos kamatvágásra kerül sor, így az alapkamat értéke eléri az 5 százalékos szintet. Ez még így is a legmagasabb lenne a G7-ek között.
A közgazdászok 0,3 százalékos havi csökkenésre számítottak a lakásárakban, vagyis a tényleges érték jóval meghaladta ezt a várakozást. A hír hatására az ingatlancégek árfolyamai ereszkedtek: a Barratt Developments (a második legnagyobb brit építőipari vállalat) 6,1 százalékkal csúszott lefelé, míg a Bellway 4 százalékkal, illetve a Taylor Wimpey 3,8 százalékkal. Tegnap egyébként a Federal Reserve korábbi elnöke, Alan Greenspan úgy vélekedett, hogy az amerikai lakásárak várhatóan még a következő év előtt esni fognak. Ugyanakkor a brit ingatlanárak esése várhatóan nem áll meg. A Morgan Stanley közgazdásza szerint 2008-ban 10 százalékos csökkenésre lehet számítani.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





