|
Sípálya formájú vagy bumszli felhőkarcoló épülhet az Árpád híd pesti tövébe
Kis pesti Manhattan
[2008.04.06. 17:19]
Az Al Holding által kiírt ötletpályázat szándéka az volt, hogy új koncepciók, víziók alapján kerülhessen sor a későbbi építészeti tervpályázat kiírására. A 17 indulóból a zsűri hét pályaművet díjazott, 2 pályaművet pedig meg is vásárolt.
Ötleteltek
Illy Péter a cég képviselője elmondta, hogy a pályázóknak olyan multifunkcionális épületegyüttes megvalósítását kellett javasolniuk, amely a közfunkciók és a magánfunkciók együttes jelenlétét biztosítják. Az új angyalföldi városközpont a XIII. kerület városfejlesztési programjában az ún. Északi Belváros részeként fog létrejönni. A terv „az élhetőbb város” szlogen jegyében gyakorlatilag három fő terület fejlesztését tűzte ki célul az elkövetkezendő években. Az első terület az új regionális központ a Sconto és a Volán-buszpályaudvar helyén, a második a Duna-parthoz kapcsolódóan a Dagály Strand alatti területek. Míg a harmadik célzott övezet a strand fölötti területeket öleli fel egészen az Újpesti vasúti hídig, beleértve a FOKA-öböl környékét és a Népszigetet is.
Az Al Holding azt reméli, hogy a beruházás megvalósulása után a lakók nem fognak feltétlenül továbbutazni a Belváros irányába, hanem az Árpád hídnál megállnak, és az elkészülő komplexumban ki tudják elégíteni szükségleteiket. A helyszín mikroközponti rangját jó néhány környékbeli épület, intézmény már megalapozta. Hiszen itt található az OEP és a Posta székháza, a Rendőrpalota, a kultúra fellegváraként a József Attila Színház, ide fog települni a Raiffeisen országos központja, valamint a volt Szikra Nyomda helyén szálloda épül. A jó tömegközlekedés miatt már amúgy is jelentős csomóponttá nőtte ki magát a terület. JL
Ajánlott linkek: Kapcsolódó cikkek: |





