[2008.03.27. 13:20]

Etikai eljárás egy nem létező építésszel szemben

„Hogy miért rosszak a magyar építészek? Keress rá a Bachmann-beszédre, valami Bachmann Péter nevű építész tartotta, hatalmas visszhangja volt. Kapcsolódik a témához, nagyon durva” – mondta építész barátom, amikor véleményét kérdeztem. De hogy mi is az a botrányos Bachmann-beszéd, amelyet a legenda szerint Bachmann Péter tartott a Budapesti Műszaki Egyetem végzős építészeinek? A WérGidA blogján közzétett előadás egy hoax, amelyet az egész szakma bevett, csak hogy finoman fogalmazzunk. A bejegyzéshez sorra érkeztek a hozzászólások, bólogató kritikák.

Nem volt még arra példa, hogy a magyar építészszakma hiányosságaira, visszásságaira valaki ilyen keményen rámutasson. Olyannyira, hogy az építészkamara a beszéddel kapcsolatban etikai kételyeket vetett fel, és etikai eljárás lefolytatását fontolgatta a soha nem létező Bachmann Péterrel szemben.



Telitalálat?

A WérGidA bloggere hatalmas tyúkszemet talált, és rá is lépett, amikor közzétette a tengerentúlon már ismert hoax magyar építészekre adaptált változatát. „Négy nap elteltével érkeztek az első gyanakvó esemesek, és még a kamarától is felhívtak, hogy Bachmann Péter kilétét tudakolják. Etikai eljárást akartak ellene indítani” − mondja Wesselényi-Garay Andor, a bejegyzés elkövetője, aki maga is építész, majd folytatja: „Nem volt célom mindezt a szakma orra alá dörgölni, de ezek a problémák valósak. Az egyetemeken nincsenek külföldi tanárok, a hallgatók nem szereznek külföldi tapasztalatokat, nem tartanak lépést a korral. A beszéd mondandóját magam is többször elmondtam előadásaimban, de a leghatásosabb ebben a formában volt.”

A fiktív beszéd pedig minden bizonnyal létező problémát boncolgat – különben nem kapta volna föl fejét a szakma színe-java. És ami a legszomorúbb: az építészek elolvasták, tudomásul vették, és szépen visszaültek a tervezőasztal mellé. De mi a baj a magyar építészekkel? Egyáltalán velük van-e baj, vagy a körülményekkel? Miért néz úgy ki a legtöbb irodaház, ahogy kinéz?

„Eltér úr, az ingatlan eladó. Vegye meg, és azt csinál vele, amit akar.”

„Onnantól kezdve, hogy valaki nem a saját családi házát, munkahelyét vagy éppen gyárát tervezteti, csak egyetlen dolog érdekli: mennyiért lehet az ingatlant eladni vagy kiadni. A fejlesztőt nem érdekli a történelem, az építészet, a városkép. Kizárólag az motiválja, hogy egy négyzetméternyi épített felületből minél több hasznot tudjon kipréselni. Túl rossz minőségben persze nem épülhet az irodaház, mert akkor nem lehet kiadni. A cél tehát az, hogy az épület úgy épüljön a legolcsóbb anyagokból, úgy tervezze a legolcsóbban dolgozó építész, hogy azt még bérbe lehessen adni” − mondja Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnöke, aki szerint nincs az a fejlesztő, aki a harmónia érdekében két szinttel alacsonyabb, és a megengedettnél kisebb alapterületű épületet húzna föl. Olyan tervező pedig mindig akad, aki nevét adja a projekthez.

Ó, tervezőm!

Bojár Iván András építészkritikus szerint sem a fejlesztők, sem az építészek, de még a közönség sem felkészült a nívós kortárs építészet befogadására, pártolására. A közönség XIX. századi épületeket szeretne, az építészek hozzáállása pedig alapvetően rossz, mert gátolja a minőségi fejlődést garantáló szabad versenyt. „Magyarországon csak olyan építész tervezhet, aki tagja a kamarának. Következésképpen a világsztárok csak akkor rúghatnak nálunk labdába, ha belépnek a kamarába – miközben például csak Lord Foster irodája háromszor annyi épületet és négyzetmétert tervez, mint a mi építészeink összesen.

Elképzelem, ahogy sírva kéri a felvételét a magyarok közé. Mindeközben a kamara természetesen szemet huny a legszemérmetlenebb strómankodások fölött, és asszisztál olyan esetben is, amikor egy magyar tervező sajátjaként kommunikál olyan házat, amelyben a hozzáadott szellemi érték nem is tőle származik.” Persze itthon is vannak elismert, jól felkészült tervezők, a Zoboki iroda, a Cságoly iroda, a Finta iroda, a Vadász iroda, stb., amelyek bebizonyították, nem kötelező egyenirodaházat építeni. Ők igenis hatással lehetnek, és vannak is a fejlesztőkre, akik, ahogy Bojár fogalmaz, rendszerint egy valamit tudnak: lobogtatni az excel-táblázatot. „Fejlesztője válogatja, hogy az építésznek mekkora a mozgástere. Az ING, az ORCO, a Porto Investment például ad arra, hogy presztízs irodaházakat építsen, külföldi sztárokkal terveztessen, vagy egyszerűen csak partnernek tekintse az építészt. Talán ez adhat lökést ahhoz, hogy a magyar építészek is végre a négyszáz milliós európai porondra lépjenek, és valós versenyben mérettessék meg magukat. Ugyanis csak abból az építészből lesz nagy építész, aki tud nemet mondani. Aki erre nem képes, egy rossz fejlesztő szolgája marad. Jelenleg ilyen a többség.”

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:

nyomtatóbarát változat | ajánlás ismerősnek