Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Az olajgyárat gyorsan eltüntették, de mi épül a helyén?

[2008.03.13. 13:41]

Papíron már elnyerte végső formáját az egykori győri olajgyár helyére megálmodott új városrész. Az elképzelést elfogadta a város és a befektetők is. A 2,7 hektáros területet még tavaly májusban vásárolta meg a három győri ingatlanfejlesztő vállalkozó által, kifejezetten erre a projektre alakult Arrabona City Park Kft. – számolt be a Kisalföld.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Ekkor már megvoltak az érvényes bontási engedélyek, így nyáron néhány hét alatt eltüntették a romos ipari épületeket és üzemcsarnokokat. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor felmerült néhány kétely. Révi Zsolt győri főépítész például úgy vélekedett, hogy jobb lett volna meghagyni 2-3 jó állapotú épületet, amelyek felújítva különleges helyszínei lehettek volna kulturális rendezvényeknek, fesztiváloknak.

Gasztonyi László, az egyik tulajdonos azzal magyarázta a sietséget, hogy annak anyagi okai voltak, ugyanis az építményadó a birtokunkba került komfort nélküli, omladozó romhalmaznál is akkora lett volna, mintha vadonatúj épületekről lenne szó.

A továbbiakban a területnek 60 százalékát építenék be. Erre 2-3 éven belül sor kerülne, s párhuzamosan felújítanák a Bercsényi ligetet is. Az olajgyár egykori gabonaraktárának helyén 4-5 ezer négyzetméteres szolgáltatóházat alakítanának ki irodákkal és kis üzletekkel. Mellé kerülne az egyelőre Kortárs Fesztiválok Házának nevezett épület, melyet anyagi források hiányában egyelőre a befektetőtől lízingelne a győri önkormányzat.

Létrehoznának egy 500 férőhelyes mélygarázst is, felette pedig játszóteret, parkot és háromezer fő befogadására alkalmas rendezvényteret. Az igazi üzlet azonban az a befektetők számára, hogy másfél hektáron lakóépületek (200–250 lakás) és egy négycsillagos konferenciahotel épül. A beruházás költsége mintegy 12 milliárd forint, s jó esetben 3 év alatt készülnének el vele.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön befektetné a pénzét ingatlanalapba?
Igen, mert a banki betétek hozama feletti hozamot (9-14%) hoznak
Igen, de csak 10 évre szóló zárt végű ingatlanalapba, ahol pánik esetén is marad kivehető készpénz
Igen, de csak akkor, ha a jövőben tőzsdei társaságként vagy speciálisan szabályozott formában (REIT-ként) működnek majd
Nem, mert pánik esetén az alapok nehezen értékesíthetik az ingatlanokat, így fizetésképtelenek lehetnek
Nem, mert tőzsdei bevezetés esetén is azonnali, 20-30%-os veszteség éri a jegyektől szabadulni igyekvőket
Nem, mert mint minden más, az ingatlanbefektetés is kockázatos