|
Hogyan értelmezzük a tulajdoni lapot?
Három részből áll
[2008.03.09. 13:56]
Az ingatlan-nyilvántartás településenként tartalmazza az egész ország összes ingatlanának fontos adatait, vagyis Magyarország minden négyzetmétere fel van térképezve, és a földhivatalokban információt kaphatunk róla.
Mi az értelme?
Az ingatlan-nyilvántartás legfontosabb tulajdonsága, hogy közhiteles. Ez az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI tv. szerint azt jelenti, hogy az ingatlanhoz kapcsolódóan oda bejegyzett adatok és tények fennállását hitelesen tanúsítja, senki sem hivatkozhat eredményesen arra, hogy azok fennállásáról nem tudott, valamint vélelmezni kell, hogy az oda bejegyzett jogosultat illeti meg az adott jog. Vagyis ha mi vagyunk feltüntetve tulajdonosként egy lakás tulajdoni lapján, annak kell bizonyítani igazát, aki ezt cáfolja. Az ingatlan adatai A tulajdoni lapnak 3 része van. Az I. részből megtudhatjuk az ingatlan adatait: a település nevét, az ingatlan címét, a helyrajzi számot, a terület nagyságát, a művelési ágat, tehát hogy éppen szántó, rét, legelő, erdő stb., vagy pedig művelés alól kivett terület az ingatlanunk. Az azon álló épületnek mi a rendeltetése, vagyis a ház például gazdasági épület, társasház, szövetkezeti ház, stb. Ebben a részben találunk utalást arra a velünk szomszédos telekre, ingatlanra is, amelyen bennünket szolgalmi jog illet meg. A második részből tudhatjuk meg, hogy ki az ingatlan tulajdonosa, esetleg ő kiskorú-e, vagy gondnokság alatt áll-e. Megterhelték? A harmadik részből tudhatjuk meg, hogy vajon terheli-e haszonélvezet, földhasználati jog, telki szolgalmi jog ingatlanunkat, van-e rajta elő- vagy visszavásárlási jog, vételi jog. Információt kaphatunk arról is, van-e az ingatlanon jelzálogjog, vagy végrehajtási jog. Ebből a részből láthatjuk, folyik-e felszámolási eljárás vagy végelszámolás a jogosult ellen, esetleg az ingatlan telekalakítási, építési tilalom vagy építésügyi korlátozás alá esik. Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda
Cím: 1088 Budapest, Puskin u. 19. I/2.
Telefon/fax: 06-1-266-6621 Mobil: 06-30-692-9392 E-mail: info@kocsis-iroda.hu Honlap: Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda Fő tevékenységi köreink:
Mikor van szükségünk a tulajdoni lapra? Legfontosabb felhasználási területe természetesen az ingatlan adásvétel. Jelentős károktól óvhat bennünket elővigyázatosságunk, tájékozottságunk a megvásárolni kívánt ingatlan adatait illetően. Ezen kívül megemlíthetjük a jelzáloghiteleket, amikor a hitel fedezetét ingatlanunk, annak értéke biztosítja. A gazdasági társaságok székhelye, telephelye is mindig ingatlan, ami nem jelent mást, minthogy a társaság bejegyzésekor, és ezen helyszíneket érintő változás bejegyzésekor be kell nyújtanunk a cégbírósághoz az ingatlan tulajdoni lapjának hiteles másolatát is. Bízom benne, hogy a fenti adatok segítenek abban, hogy egy-egy ingatlan vásárlásakor, vagy eladásakor az ingatlan tulajdoni lapja már-már „barátságosan” mosolyogjon minden vevőjelöltre, tulajdonosra, mert a rajta szereplő adathalmaz többé nem teljesen idegen, ismeretlen. Dr. Kocsis Ildikó
Ajánlott linkek: Kapcsolódó cikkek: |





