Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Biomassza, napkollektor: mikor hozza be az árát?

[2008.03.07. 14:48]

Átlagosan 5 év alatt térül meg az ára egy 100 négyzetméteres ház napkollektorokkal történő felszerelésének. A beruházás a szükséges rendszerrel együtt mintegy 400-600 ezer forintba kerül. Ennél jóval drágább, 1,5-2 milliárd forint egy biomasszakazán, mely azonban ugyancsak behozza árát 5 év alatt. Ráadásul a GKM pályázatának kihasználásával csökkenthetjük kiadásainkat. A tárca energiatakarékossági pályázatait tavasszal hirdeti meg.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az unió támogatja a programokat, mivel előírása szerint a jelenlegi 4,8-ről 13 százalékra kell növelni kell a megújuló energiák felhasználását. Gyorsítani kellene azonban a folyamatokat, melyeket hátráltat, hogy csak hazai forrásokat vehetnek igénybe a háztartások, unióst nem – hívta fel a figyelmet a Kisalföld. Ugyanakkor az is igaz, hogy sokan idegenkednek a napkollektorok, a hő- vagy a földszivattyú használatától.

Úgy tűnik, a legnagyobb jövő Magyarországon a biomassza előtt áll, legalábbis Németh Imre, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára szerint. Ennek oka, hogy hagyományosan mezőgazdasági ország vagyunk, s 13 millió ember élelmiszer-ellátását tudjuk biztosítani. A feleslegből tehát biomassza-alapanyagot is előállíthatunk. Ennek különböző változatai vannak: biobenzin, zöldáram, vagy biogáz.

A biobenzin előállítása viszont megtorpant, mivel nálunk is kevés az ilyen célra fordítható kukorica. Ráadásul egyre többen féltik a természet egyensúlyát az energianövények esetleges erőltetett elterjesztésétől, mások pedig a élelmiszer-ipari termelésért aggódnak.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok