|
 
Olaszország helyett Római Kert
[2008.03.07. 13:31]
Az élsportoló megmutatja lakását: Olaszország helyett a Római Kertben piheni ki az olimpiára való edzés fáradalmait.
Szécsi Zoltán kétszeres olimpiai, valamint többszörös világ-, európa- és magyar bajnok vízilabda kapusunk feleségével és két gyermekével a XIII. kerületi Autóker Holding Zrt. által épített Római kert legtetején lévő panorámás lakásban él. – A szezon jól indult számodra, decemberben megnyertétek a Magyar Kupát, februárban a Volvo Kupát. Érmek helyett azonban minden polc a családi fotókkal van tele… – A gyerekszobában van néhány aranyérem, amit a gyerekek elkunyeráltak, többségük széfben, a kupák itt-ott…nekem nem fontos, hogy látványosan tele legyen velük a ház. – Az ezüstérmeket számon sem tartod? Azt hittem, ez a magyar közönség sajátsága, hogy csak az aranyat becsülik… – Most már sajnos össze kéne számolni, mert túl sok van belőle. De bízom benne, hogy lesz ez még jobb is. Például Pekingben… – Melyik volt a legédesebb diadal számodra? – Az összes arany. És érdekes módon a 2001-es világbajnokság, amiről te biztos nem is tudsz, mert csak ötödikek lettünk, de én akkor kerültem be a válogatottba. Abban a szezonban EB-bronzérmet is nyertünk, ami ma már kudarcnak tűnne, de nekem személy szerint nagy előrelépés volt. – Igaz a pesti pletyka, hogy meccs előtt kaszinóban méred le a szerencsédet? – Nem, nem járok életvitelszerűen. Meccs előtt ráadásul csak egyszer mentem, hogy ott veszítsek, a meccsen pedig nyerjek. Egyébként bejött! Az élet ugyanis szerintem x-re játszik, a szerencse hosszú távon kiegyenlíti önmagát. Ha feldobálunk egy érmét, az, ha minden igaz, éppen annyiszor esik fejre, mint írásra. Valahol így van ez a sportban is; lehet hogy most szerencséd van, vagy éppen már két éve szerencséd van, de aztán két éven át nem lesz. Nagyon-nagyon jónak kell lenni a hosszú távú eredményességhez. – Apropó, hosszú táv: mintha egy klubban sem tudnál egy évnél tovább megmaradni… – Azért elég sokáig, 1988-től 2004-ig voltam egy helyen, a BVSC-ben. Igaz, aztán egy év Eger, egy év Ferencváros, egy év Camogli jött, s nemrég kerültem vissza Egerbe. A Ferencvárost komolyan gondoltam, sajnos bedőlt alattunk a klub. Anyagi bukás volt nekem is, de én örök optimista vagyok, mindenben a jót keresem. Hála Istennek most már talán kilábaltak a nehéz helyzetből a McCabe-pályázat győzelmének köszönhetően. Ezúton is gratulálok Rieb Györgynek (az FTC elnöke). Olaszországban pedig már régóta ki akartam magam próbálni. Ott végül eddigi pályafutásom legjobb szezonjával sikerült kiesnünk. Ettől függetlenül a családommal nagyon jól éreztük magunkat. Egyszóval gyakorlatilag nem volt olyan igazolásom, amit megbántam volna. Get the Flash Player to see this player.
Tüzes Szecska
– Az otthonodon kívül hol tudsz még feltöltődni? – Biros Petivel (a vízilabda-válogatott átlövője), aki egyébként nálam sokkal komolyabban veszi a horgászatot, néha kijárunk a vízre. De nekem igazán az a lényeg, hogy kiüljek a friss levegőre, jöjjön föl a nap, aztán menjen le, fújjon a szél… – Úgy tűnik, nem szorulsz sportpszichológusra… – A válogatottba nehezen kerül be olyan, aki nem tudja magában rendezni a gondjait. Ha végképp nem megy egyedül, ott a közösség. A formahanyatlásnak mindig pszichológiai oka van. Soha nem arról van szó, hogy az adott játékos hirtelen elfelejt vízilabdázni. Ez mindig egy önbizalomhiányos állapotnak köszönhető. Férfiak vagyunk, nem feltétlenül a kibeszéléssel oldjuk meg a problémáinkat. Ilyenkor inkább gyakrabban adunk az adott csapattársnak labdát, helyzetbe hozzuk, dicsérjük, domborítjuk az érdemeit, banalizáljuk a hibáit. – A medencén kívül is számíthattok egymásra? – A magyar mezőnyön belül mindenképpen. Nincs olyan magyar játékos, akit ha meglátok a szórakozóhelyen vagy utcán, ne örömmel üdvözölném, hanem elfordulnék. A külföldiekkel is ez a helyzet; annyit játszottunk már együtt, hogy minden oda-vissza pofon elcsattant már a vízben. Marad a kölcsönös tisztelet. Nem emlékszem, hogy a medencebeli verekedést a parton folytatta volna bárki is. Na jó, esetleg szóban! – Úgy tudom, ez egyébként is erős oldalad…Gyakran látni, hallani, ahogy irányítod a játékosokat. Ez a te stílusod, vagy a kapus mindent átlátó stratéga szerepéből adódik? – Ez tipikus kapusszerep. Még mindig jobb, ha a védő megcsinálja azt az esetleg butaságot is, amit véletlenül kitalálok, mintha nem teszi, de én számítok rá, kalkulálok vele. Lehet, hogy kívülről egyes megmozdulások őrültségnek tűnnek, de ha egy kapus tudja, hogy a játékosok mit csinálnak, és nem érik meglepetések, jobban tud védekezni.
Ajánlott linkek: |
h i r d e t é s
|
|
|
|
|
|
|
| 2008. november 20., csütörtökMa Jolán napja van. |
