|
Hol él Bill Gates, George Lucas és Steven Spielberg?
A világ leggazdagabb embereinek otthona – Forbes-öszeállítás
[2008.03.06. 19:51]
Gazdagok és szépek? Hol laknak a világ leggazdagabb emberei?
Bill már nem a régi
A Forbes Magazin éves listáján 13 év után először nem Bill Gates, hanem 62 milliárd dolláros vagyonával Waren Buffett lett a világ leggazdagabb embere. Az „Omahai Varázslónak” is becézett mogul ugyanabban a házban él Nebraskában, mint amelyet még 1958-ban vett meg 31 ezer dollárért. Igaz ötven év alatt jócskán megnőtt az egykor „szerény” 5 szobás ingatlan értéke, melyet jelenleg 700 ezer dollárra becsülnek. Buffett, aki egymaga képes kitermelni például Horvátország és Jordánia együttes GDP-jét, egyszer azt nyilatkozta, „ha nem érzed úgy, hogy valamit 10 évig szívesen birtokolnál, akkor jobb, ha túladsz rajta 10 perc után”. A legendás befektető állítása szerint imádja a hamburgert, és a Cherry Coke-ot is, melynek gyárába jócskán invesztált tőkét.
Nyerő az informatika Persze nem minden milliomos él ilyen egyszerűen és takarékosan. A lista 40. helyén szerepelő számítógépmogul, Michael Dell 3300 négyzetméteres, 20 hektáron fekvő texasi otthonát a helyiek egyszerűen csak „kastélynak” hívják magas „várfalai” és szigorú őrző-védő szolgálata miatt. Az Oracle társalapítója, Larry Ellison, a japán kultúra megszállottja 100 millió dollárt költött kaliforniai 23 hektáros birtokán álló, keleti stílusban épített villaegyüttesére. A világ 14. leggazdagabb emberének ez sem volt elég, ugyanis ezen felül 200 millió dollár értékben felvásárolta Malibu drága tengerpartján az összes ingatlant. Habár a világ második leggazdagabb emberének, a mexikói iparmágnás Carlos Slim Helúnak a házáról egy sort sem ír a Forbes, de az elsőből harmadik helyezetté vált Bill Gates ingatlanáról természetes igen. Ha valaki ellátogat a Microsoft tulajdonosának Washington-tó melletti birtokára, még a földszinten eldöntheti, hogy megmássza a 84 lépcsőfokot, vagy inkább lifttel járja be a 6600 négyzetméteres villát, mely többek között egy 24 fős ebédlővel, egy 250 négyzetméteres edzőteremmel és egy 60 láb hosszú, víz alatti zenerendszerrel felszerelt medencével is rendelkezik. Az orosz-izraeli gyémántbáró, Lev Leviev januárban tette át székhelyét Londonba, és rögtön beköltözött a Ringo Starr villájának szomszédságában fekvő „Pallagio”-ba. A 65 millió dolláros, 1700 négyzetméteres extravagáns luxusvillához golyóálló bejárati ajtó, aranylemezekkel burkolt medence, fodrászszalon és házi mozi is dukál. Az indiai származású acélmágnás Lakshmi Mittal London „milliomossorán” álló 128 millió dolláros álomotthona sem szerénykedik. A világ negyedik leggazdagabb emberének házában 12 hálószoba, törökfürdő és egy 20 férőhelyes parkoló is helyet kapott, márványból készült dísztárgyainak alapanyagát pedig ugyanott bányászták, mint a Tádzs Mahal-ét. Filmrendezők Akadnak olyan milliomosok is, akiknek az otthonuk a munkahelyük. Ilyen a Csillagok háborúját megalkotó George Lucas is, aki „Skywalker” nevű birtokán él és dolgozik. A népszerű, turistalátványosságként is működő hely stúdióját legutóbb Tom Hanks, illetve Sean Penn vette igénybe. A főházban Lucas olyan ereklyéket őriz, mint Charlie Chaplin sétabotja, vagy Indiana Jones „Szent Grálja”. Donald Trump, a manhattani Trump Torony három emeletet elfoglaló luxusapartmanjában lakik, így ha dolgozni akar, csak pár emeletet kell utaznia és máris az irodájában találja magát. A 2006-ban felújított triplex márványból és aranyból készült dekorációját XIV. Lajos kora ihlette. Steven Spielberg „Quelle Farm” nevű nyári lakjában olyan hírességeket szokott fogadni, mint a Clinton család vagy Gwyneth Paltrow. Ralph Lauren, az amerikai dizájncsászár New York állambeli vízparti kő- és faházát pedig egykor John Lennon és Yoko Ono lakta. MSZ
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: |





