Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
El kell számolnia a pénzügyminiszternek a kormányzati negyeddel

[2008.02.29. 13:44]

Június 30-ig tételesen el kell számolnia a Kormányzati Negyed projekt előkészítésére fordított pénzzel a pénzügyminiszternek, illetve év végéig javaslatot kell tennie a terület hasznosítására. Az erre vonatkozó javaslatnak nemcsak a szűken vett kormányzati negyed területére kell kiterjednie, hanem a Nyugati tér–Teréz körút–-Podmaniczky utca–Dózsa György út–Vágány utca vonala–Ferdinánd híd–Westend City Center–Váci út–Nyugati tér által határolt területre.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Ezen túl a Nyugati pályaudvar rekonstrukciójára is javaslatot kell tenni, beleértve annak költségét és finanszírozását is. Az előkészítésbe az önkormányzatokat is be kell vonni. A pénzügyminiszternek a feladatokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. útján kell elvégeznie – számolt be az MTI.

A munkát az MNV Zrt. egyszemélyes társasága, a Negyed Projekt Kft. végzi majd, amelynek az ügyvezetője a korábban a Kormányzati Negyed projektirodát vezető Görözdi György. A 3 millió forintos jegyzett tőkéjű társaságot tavaly december 21-én alapították, tulajdonosa az MNV Zrt., felügyelőbizottságának tagja Sugár Dezső, Nagy Orsolya és Grabecz Sándor. A cég egyetlen tevékenysége az ingatlanberuházás és -eladás.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok