|
„Megingatlan” egység?
II. Ingatlan Parlament Konferencia
[2008.02.25. 11:39]
2008. február 22-én ült össze az ingatlanszakma egyik, összefogást célzó rendezvénye, az Ingatlan Parlament a budapesti Vajdahunyad várában. A rendezvényt este a Nemzetközi Ingatlanbál követte, ahol a délelőtt megkezdett eszmecserét kötetlenebb körülmények között folytathatták a résztvevők. A rendezvényen a szakmai szervezetek, a mérnökkamarák, az önkormányzati szövetségek és több egyetem képviseletében mintegy 50 fő vett részt.
Borsi László, az Ingatlan Parlament idén leköszönt elnöke bevezető beszédében elmondta, hogy az ingatlannal foglalkozó tagszervezetek nem tudtak átlépni „a szakma árnyékán”, ahhoz hogy az ingatlanszakma legalább a minimális célokban egységes legyen, a mindenkori kormánynak meg kell hallania a hangjukat. A jelen helyzetben például az ingatlanadó kérdésében nem jött létre a megfelelő egyeztetés a kormány és a 30-40 érdekképviseleti szervezet között.
Dr. Sztranyák József, a konferenciát szerevező Magyar Ingatlan Tanács elnöke szerint az állam és az önkormányzatok gazdasági helyzete megköveteli az ésszerű gazdálkodást és a különböző forráslehetőségek összehangolását. A piac szereplőinek szükséges rávenniük a közszféra szereplőit, a kormányzatot és az önkormányzatokat arra, hogy erőforrásaik hatékonyabb felhasználása, a jobb gazdálkodás érdekében rendelkezzenek építés-, fejlesztés- és ingatlanpolitikával és stratégiával, hiszen 2006 és 2013 között várhatóan 8 ezer milliárd forint fut az ingatlanterületen keresztül.
Dr. Németh László, Borsi László és dr. Sztranyák József
Fotó: Neubauer RudolfLegfontosabb céljaik között a következőket említette meg: részvétel az uniós forrásokra építő pályázatok felkutatásában, elkészítésében és ezáltal a pályázatkészítés hatékonyságának javítása. Ehhez kapcsolódóan az ingatlanszakmára vonatkozó jogszabályok áttekintése, harmonizációja és a jogellenesen működő vállalatok szakmai szervezet általi szankcionálása. Ezeken kívül a nemzeti ingatlanregiszter és az egységes képzési, minősítési és nyilvántartási rendszer bevezetése, és az ingatlankamara létrehozása. Ez utóbbival kapcsolatban megemlítette a mérnökkamarákkal való együttműködés lehetőségét is. A konferencia fővédnöke, Dr. Koppány Attila akadémikus bemutatta azt az épületdiagnosztikai rendszert, aminek fejlesztésén a Széchenyi István Egyetemen dolgoznak. Dr. James Bondar, az FHB vezérigazgató-helyettese a hitelezés és a lakáspiac kapcsolatáról és a jövőbeli hitelstratégiáról beszélt. A nap egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért előadásában Dr. Kövesdy Attila, a Deloitte Közép-Európa Nemzetközi Adótanácsadó üzletágvezetője az ingatlanadó gyakorlati kérdéseit mutatta be. Glaser Tamás, a VOSZ alelnöke az építő- és építőanyag-ipar aktuális témáit érintette, mint a jogalkotók és a szakmai szervezetek elégtelen kapcsolatát vagy a lánctartozások kérdését. Részben az elhangzottakra válaszolt Dr. Bujdosó Sándor, az ÖTM szakállamtitkára. Zárszavában Dr. Sztranyák József hangsúlyozta: az Ingatlan Parlament elnevezésű konferencia a Magyar Ingatlan Tanács egy olyan munkaformája, ahova meghívásra kerülnek a szakmában megjelent új és együttesen fellépni nem kívánó szakmai szervezetek. Akik a közös ügyért időnként (még ha a látszat kedvéért is) elvben szeretnének tenni valamit, de itt vannak a rokon- és társszakmák képviselői, a pénzintézetek, az építő-, az építőanyag-ipar, a vállalkozások képviselői. Egyszóval mindazok, akik a szakma, illetve az ország előtt álló gazdasági feladatokból hajlandóak részt vállalni. Mindezt párbeszéd formájában a végrehajtó hatalmat képviselő kormányzati és önkormányzati entitásokkal. Az Ingatlan Parlament nem szervezet, éppen ezért nincs benne alá- és fölérendeltség. Főleg a távolmaradók figyelmét hívta fel: nem igaz, hogy a konferencia munkájában résztvevők elveszítik az önállóságukat. Szerinte vannak szervezetek, amelyeknek nem érdeke a tényleges ingatlanszakmai érdekek kifejeződése, netán vezetőik önös üzleti érdeke húzódik meg e mögött a téves nézet mögött. Tárkányi Botond
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: |





