|
Videó a bűnös Magdolnáról
Meg lehet-e változtatni Józsefváros legveszélyesebb és legrosszabb állapotú negyedét?
[2008.02.24. 20:02]
Legmagasabb halandósági, legnagyobb munkanélküliségi és legalacsonyabb iskolázottsági ráta Budapesten belül, valamint kétszer annyi bűncselekmény, mint a teljes Józsefvárosban – a Magdolna-negyedben jártunk.
Csodára vár a Magdolna A budapesti ingatlanpiac sereghajtója a Nagyfuvaros utca, a Mátyás tér, a Koszorú utca, a Baross utca, a Fiumei út és a Népszínház utca által határolt Magdolna-negyed; az otthonok 73%-a félkomfortos, komfort nélküli, illetve szükséglakás, melyek felújítására eddig sem az önkormányzatnak, sem a lakóknak nem volt pénzük. Nem csoda, hiszen a negyedben élők 60%-a gazdaságilag inaktív, s a Budapesten belül rendszeresen szociális segélyben részesülők majdnem 50 százaléka is Józsefváros tizenegy negyede közül a legnagyobban, itt, a 12.000 lakosú Magdolnában él. A világ, de legalábbis Budapest szeme most a Magdolna Negyed Programon (MNP) van, melynek kidolgozója és megvalósítója a 60,9 százalékban a józsefvárosi és 39,1 százalékban a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló Rév8 Zrt. A céget tulajdonosai 1997-ben alapították kifejezetten városfejlesztési programok kidolgozására és menedzselésére. A társaság, mely a Magdolna Negyed Program mellett a Corvin Sétány Program, a Kiskörút és Nagykörút közti területet fejlesztő Európa Belvárosa projektért is felelős, a civil hálózat kialakítása, a részvételi típusú tervezés és megvalósítás után elsőként a Mátyás tér megszépítéséhez, egy közösségi ház megnyitásához, négy ház felújításához és egyes udvarok rendbetételéhez fogott hozzá, melybe az önkéntes munkásokon kívül minél több helyi lakost is megpróbálnak bevonni. Get the Flash Player to see this player.
Családi séta
Czeglédy Ákos, a projekt programmenedzsere szerint „nagyon nehéz az együttműködést megtanulni minkét fél részéről. A megvalósítást illetően vannak kritikai észrevételek a negyeden belül és azon kívül is; van, aki az együttműködés formáira panaszkodik, van, aki a pénz elosztására, és olyan is akad, aki a módszerekkel nem ért egyet, de egy dologban mindenki egyetért, a városrehabilitációnak a negyedben meg kell valósulnia. A siker csak évek múltán lesz mérhető, a lényeg az, hogy az itt élők helyben maradjanak, és lehetőséget kapjanak egy élhetőbb életre.”
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: |





