Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Hogyan állítsunk meg egy multit?

[2008.02.18. 11:47]

Senki nem szeretne a közvetlen szomszédságában egy üzletet, ahol hajnalban rakodnak, napközben nagy a zsúfoltság és a zaj. Nem meglepő tehát, hogy egy-egy bevásárlóközpont megjelenését a lakosság tiltakozása kíséri. Nem is mindig eredménytelenül. Az Index az elmúlt hónapokban több olyan esetről is beszámolt, amikor több hónappal késleltették a környék lakói egy-egy áruház megnyitását.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Ilyen a gödöllői, a kunszentmiklósi és a gyömrői eset is. Mindhárom esetben az a közös, hogy az önkormányzat megadta a nyitáshoz szükséges összes engedélyt, de a lakosság tiltakozása megakadályozta a nyitást. Az érintettek – azaz a szomszédok – ugyanis fellebbezhetnek az elsőfokú önkormányzati határozat ellen. Ez bármilyen okból történhet, ha az érintettek az engedélyezést valamiért sérelmesnek tartják. Fellebbezésre a döntés közlését követő 15 napon belül kell sort keríteni, míg a hatóság 30 napon belül hoz döntést.

Márpedig sok problémát okoz a környékbelieknek, ha a szomszédjukban hipermarket épül. Többek között megnövekszik a forgalom, állandósulhatnak a dugók, zajossá válik az addig nyugodt környék, de az is előfordul, hogy az építkezés alatt kár keletkezik a szomszédos ingatlanokban.

A láncok egyébként vigyáznak arra, hogy minél kevesebben tudjanak róla, hol építkeznek. Ha ugyanis megneszelik a szándékot a telektulajdonosok, akkor akár duplájára is nőnek az árak. Az egyik lapnak nyilatkozó üzletlánc egyébként óvatosságból mindig csak akkor kezd neki az építkezésnek, ha már minden engedélyt beszereztek. Így ugyanis elkerülhetőek a jogi problémák.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok