[2008.02.18. 17:53]

– Akkor a Belvárosban megugró négyzetméterárak is azzal vannak összefüggésben, hogy visszaszivárognak a tehetősebb rétegek?

– Akár a pesti belvárosról, akár egy lepusztult ipari terület újjáépítéséről beszélünk, a befektető haszna alapvetően abból ered, hogy itt negyven évig nem volt piacgazdaság, amely valódi értékén, piaci logika szerint beárazta volna a lakásokat, lakóházakat. Négy évtizeden át egy torz értékrendszer működött.

Amikor pedig a torz értékrendszert egy új, piaci értékrendszer váltja fel, akkor a kettő között gyakran éles eltérés lehet, amiből nyereség éppúgy származhat, mint veszteség. Anno egy bányász háromszor annyit keresett, mint az egyetemi tanár. Mára viszont kiderült: a piac jobban díjazza a szellemi tevékenységet, mint a fizikai munkát. A 80-as években egy lakáscserénél még négyzetméter cserélt gazdát négyzetméterért, alig-alig számított az árban például, hogy milyen a lakóépület környéke. 1990 óta azonban az ingatlanpiacon is egyre inkább egy új és valódi értékrend kezd el terjedni, amely a lakás értékénél annak környezetét is messzemenően figyelembe veszi. Ma a pesti belvárosban a lakások árának emelkedése mögött javarészt még mindig a korábbi torz és az új, immár valódi lakáspiaci értékrend közötti különbség áll.



– De hová költöznek azok a szegény rétegek, akiket az elmúlt rendszer kényszerített a Belvárosba?

– Észak-Amerikában és Nyugat-Európában a 60-as évek óta ismert jelenség a dzsentrifikáció. A lényege, hogy egy lepusztult városrészben, amely különféle marginális rétegek gyűjtőhelyévé vált, a magánbefektetők felvásárolják a lerobbant házakat, és helyükre olyan épületeket építenek, amelyek tehetősebb rétegek számára nyújtanak lakóhelyet.

Gyakran egyedülálló, jól képzett, juppi életstílust képviselő fiataloknak, ezért a dzsentrifikációt sokan juppizálódásnak is nevezik. Társadalomkritikai megközelítés szerint a dzsentrifikáció negatív jelenség, mert kiszorítja a területről az eredeti lakosságot. Másfelől viszont pozitív, hogy a felújításokkal az illető városrész újra felvirágozhat.

– Van-e másfajta városrehabilitációs módszer?

– Budapest belső kerületeiben is próbálkoztak a 80-as években állami felújítási projektekkel, viszonylag kevés eredménnyel. Kétségtelen, a befektetőt az elérhető haszon motiválja, amely egy belvárosi ingatlan esetében a jelenlegi alacsony hasznosítási hozam és a felújítás, újjáépítés utáni magasabb hozam közötti különbségből ered. De kétségtelen az is, hogy ebben rejlik a befektető kockázata is, mint ahogy ez a belvárosban jónéhány, közvetlenül az egyedülélő tehetőseket megcélzó lakópark kudarca is mutatja.

– Hogyan lehet különbséget tenni az egyes lakóparkok között? Milyen típusú lakóparkokról beszélhetünk?

– A hazai lakóparkok palettája nagyon széles. Éppen azért mert nem a dirigista államszocializmus, hanem szabad piac termékei. A vállalkozó saját döntése, hogy projektjével milyen társadalmi réteget céloz meg, kinek próbálja eladni a lakásokat. Mivel pedig sok vállalkozó szabad döntéséről van szó, ezért a lakóparkok világa is sokszínű. Van, aki családi, és van, aki juppikombatibilis lakóparkként hirdeti a lakásokat.

Folytatjuk

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:

nyomtatóbarát változat | ajánlás ismerősnek