|
Budapest első lakótornyai a Károlyi István Városközpontban épülnek meg
Kiírták az ötletpályázatot
[2008.02.14. 15:59]
A CEU Reality Csoport 34 millió forint összdíjazású, nyílt, nemzetközi építészeti ötletpályázatot hirdetett január 25-én a multifunkcionális Károlyi István Városközpont meghatározó épületegyüttesének és környezetének kialakítására, számoltak be a mai sajtótájékoztatón. Az eredményhirdetésre és díjátadásra május 13-án kerül sor.
Lerobbant gyár helyére új életérzés Az Újpest kapujában megvalósítandó városközpont új városi életteret fog jelenteni az ideköltöző urbánus fiatalság számára, ezt hívja a beruházó ún. „urban lifestyle”-nak. A kulturális és sportlétesítmények, éttermek, kávézók mellett helyet kap 4 lakótorony is, ami a rendszerváltás óta nem épült Magyarországon. Nyitnak a közeli Duna-part felé is. A fejlesztés a régi Táncsics Bőrgyár helyén, a Váci út–Károlyi István u.–József Attila u.–Attila u. határolta területen, közel a Duna-parthoz valósul meg. A lakások építése már 2007-ben elkezdődött, és az első ütem keretében idén tavasszal adják át az első lakásokat. Az 50 milliárd forintból megvalósuló projekt jelenleg a főváros legnagyobb lakóingatlan-beruházása: 4 hektárnyi területen 900 lakás és 50 ezer négyzetméternyi iroda- és szolgáltatóépület jön létre. Az egyes tömbök közötti távolság 80-100 méter lesz, tehát nem a szokásos lakóparki sűrű beépítéssel kell szembesülnie az ide költözőknek. Ezért aztán az agglomerációs övezetekbe menekült lakók számára is reális alternatívát jelenthet a városközpontban lakhatás lehetősége. Modern városi életforma Járosi Tamás, a beruházó CEU-Reality Csoport társtulajdonosa az ingatlanmagazin.com-nak elmondta, hogy itt Újpesten találtak elképzeléseikhez megfelelő nagyságú teret. Még 2003-ban elhatározták, hogy egy nagyobb területen átfogó városrészfejlesztést valósítanak meg, ahol újra lehet gondolni a közterületek megjelenését, ahol nemcsak foghíjtelek-beépítésekről van szó, hanem az egész környezetet kialakíthatják. A beruházók filozófiája szerint azért van szükség új típusú ingatlanfejlesztésekre, mert a megváltozott, gyorsabb életvitel miatt komplex ellátási funkciókat igényelnek egy helyben az ott lakók, amelyek ráadásul tiszta, rendezett környezetben helyezkednek el. A modern városi életformát követő fiatalok nem akarnak sok időt vesztegetni az agglomerációba való mindennapos utazásra, bent a városban szeretnének igényes életteret.
Járosi hangsúlyozza, hogy bár városközpontról beszélünk, ez azonban nem bevásárlóközpontot jelent. Egyrészt a lakóparki jelleg mellett nyitott városi teret képzelnek el sétálóutcákkal, közparkokkal, másrészt közösségi célokat szolgálnak majd a létrehozandó játszóterek, kulturális intézmények, szolgáltatások, így posta, bank stb. Napi szinten kb. 7000 ember fog megfordulni a területen, közülük 2500 lesz az, aki nem itt lakik, de igénybe veszi a széleskörű szolgáltatásokat: a 8-10 étteremtől, kávézótól kezdve a kulturális szolgáltatásokon át egészen a sportolási és rekreációs lehetőségekig. A fitnesz- és welnesstevékenységeket a látogatók az e célra létesítendő 3000 nm alapterületű épületegyüttesben vehetik igénybe. Nyári színház is szerepelni fog a repertoárban, a toronyépületek tövében művészeti galéria működik majd, és kulturális rendezvényeket tartanak a konferencia-központban.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: |





