|
5 milliárdos stadiont kap a Ferencváros, de plázát és szállodát is
[2008.02.14. 15:19]
5 milliárdos stadiont, valamint egy 50 milliárd forintba kerülő komplexumot húz fel a Fradi-pálya helyén a befektető, mely tegnap megnyerte a Ferencváros-tendert. Erről Rieb György elnök beszélt, aki hozzátette, hogy az új stadion abban az esetben is megépül, ha a csapat nem tudná kiharcolni idén a feljutást.
Terveik szerint ugyanis szeretnék a csapatot már a következő szezonban az NB I-ben látni, majd ha lehet, kiharcolni a nemzetközi kupaszereplést. Bobby Davison, a McCabe tulajdonában lévő Sheffield United menedzsere megjegyezte: fantasztikus lehetőségek rejlenek a Ferencvárosban. A két félnek egyébként 60 napja van az adásvételi szerződés megkötésére.
Rieb arra is kitért, hogy Kevin McCabe tervei szerint mintegy 5 milliárd forintért épülne az új stadion, amely kilencven fokkal lenne elfordítva a mostanihoz képest, illetve magasabb lenne a játéktér is, legalább 3 méterrel. Azt is megjegyezte, hogy az új stadion akkor is megépül, ha a csapat nem tudná kiharcolni idén a feljutást. A stadion köré egy komplexum épül, melyben helyet kap egy bevásárló- és szórakoztató-központ, valamint szálloda és konferenciatermek. Ezen kívül kisebb üzletek, éttermek, pubok is épülnének. Mindennek az értéke a tervek szerint meghaladná az 50 milliárd forintot. Várhatóan a stadionnal 2010 végére, 2011 elejére készülnek el – számolt be az Index.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





