|
Váratlan döntés: rendezvénycsarnok áll majd a Mars téren
[2008.02.13. 14:35]
Váratlan döntést hozott a Szeviép-cégcsoport vezetése: a szegedi rendezvény- és konferencia-központot (RKK) mégsem a buszport fölé építik meg, hanem különálló létesítményként a Mars téren fog állni a jelenlegi buszállomás helyén. A piac meglévő két kiscsarnoka kiegészül a nagycsarnokkal, az U pavilont pedig legvégül lebontják – számolt be a Délmagyarország.
Ezzel és a kendergyár helyén épülő Árkáddal együtt tehát megszülethet Szeged új szórakoztató- és bevásárlóközpontja, melyet a tervek szerint 2010-ben avatnának. A Mars térre korábban még irodaházat és bútoráruházat terveztek, míg a központ a Móravárosi körút és a Kálvária sugárút sarki telken állt volna. A változást Pistrui László, a cégcsoport résztulajdonosa azzal magyarázta, hogy a Mars tér vonzóbb hely egy rendezvény- és konferencia-központ számára. Különösen úgy, hogy sétány köti majd össze a szűkebben vett belvárossal, s egymást erősítik az Árkáddal, valamint a megszépülő piaccal.
A várost nem egyszerre túrják fel, hanem idén elkezdik és 2009-re átadják a buszportot. Amikor pedig a buszállomás kiköltözik a Mars térről, megkezdődik a 2 milliárd forintba kerülő rendezvényközpont megépítése, hogy 2010-re át is adhassák. Kiszorult ugyanakkor a Mars térről egy bútoráruház, melyet az SZVSE-pályán építenek fel. A rendezvénycsarnok-beruházással párhuzamosan az önkormányzat megvalósítja a Mars téri rehabilitációs projektet, uniós forrásból: másfél milliárdból megépül a nagycsarnok, megszépül a tér és a parkoló. A rendezvénycsarnok 5 ezer férőhelyes és 6 szintes lesz, az autókat mélygarázsban lehet majd elhelyezni. Az üvegfalú főépületben irodák, kisegítő helyiségek, kisebb konferenciatermek lesznek, a küzdőtér 3500 négyzetmétere pedig fallal kettéválasztható. A Fidesz úgy látja azonban, hogy az épület túl közel kerül a lakóépületekhez, mindamellett támogatja a beruházást.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




