[2008.02.11. 15:38]

– Közjavakról beszélünk, de az az ő közjavuk, és nem az enyém.

– Magyarországon gyakran figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a lakóparkok lakói kettősen adóznak. Egyszer – közös költség formájában – a lakóparknak, amelyből közösségi javakat, például játszóteret, vagy parkot tartanak fenn. Olyan színvonalon, amire a városi önkormányzat szemmel láthatóan képtelen. Másrészt fizetik adójukat is az önkormányzatnak, és, ha a felső középosztályról beszélünk, akkor nem is keveset. Adójukból pedig az önkormányzat olyan közjavakat hozhat létre, amiket ők nem is vesznek igénybe, vagy éppenséggel csak a kevésbé tehetős rétegek tagjai veszik igénybe. A lakóparkokban élő tehetősebbek tehát nem bújnak el a közös teherviselés és a társadalmi szolidaritás elől.

Ehelyett inkább vállalják azt a többletköltséget, hogy a lakóparkok kerítésein belül maguk finanszíroznak olyan közjavakat, amelyek előállítása egyébként az önkormányzat feladata lenne. A lakóparkok lakosságának legfőbb csoportját éppen azért adja a (felső) középosztály, mert ez a réteg képes vállalni a kettős adóztatás terheit.

Magánvagyon – közvagyon (fotó: Neubauer Rudolf) További képek a galériában >>

– Sokan az önkormányzatokat teszik felelőssé, amiért eladnak mindent, és városképbe nem illő lakóparkok nőnek ki a semmiből, az addigi miliőt megbontva ezzel.

– Természetesen szidhatjuk az önkormányzatokat, hogy olykor bagóért eladják legjobb telkeiket. Ám az igazi kérdés, hogy miért teszik ezt? Ha erre keressük a választ, azonnal kiderül: az örökké pénzéhes állam kényszeríti a településeket ingatlanvagyonuk felélésére. Egyrészt elveszi tőlük a helyben keletkezett forrásokat (például az SZJA-nak csak 8%-a marad helyben), másrészt évről évre egyre kevesebb fejkvótát biztosít kötelező közfeladataikra, például az óvodai, vagy iskolai ellátásra.

Ilyen körülmények között ma egyszerűen nem éri meg egy településnek, vagy a kerületnek, hogy egy lakóparkkal tehetősebb, és jó adófizető rétegek letelepülését segítse elő, mert abból szinte semmi haszna nincs. Marad tehát az ingatlanok azonnali haszonnal kecsegtető értékesítése, és nyomában sajnos gyakran a korrupció.

– Tehát a lakóparkok esetében eltérő érdekek feszülnek egymásnak? Az utca embere utálja a lakóparkos újgazdagot?

– A lakóparkok által kínált helyi közjavak természetéből – mint a játszótér, a zöldpark, vagy akár az úszómedence – eleve adódik, hogy általában felső középosztálybeliek lakják. Általános tapasztalat, hogy a különböző javak, ahogy haladunk felfelé a társadalmi ranglétrán, úgy válnak egyre inkább privát jellegűvé, és megfordítva, ahogyan haladunk lefelé a társadalmi státuszban, úgy válnak egyre inkább közjószággá.

Egy úszómedencét a legtehetősebbek saját kertjükben is képesek fenntartani, míg a legszegényebbek nemhogy egy úszómedencét nem tudnak fenntartani, de még egy uszodai belépőt sem képesek kifizetni. A tehetősebb középrétegek tagjai szintén nem tudnának egymagukban fenntartani egy úszómedencét, igaz számukra az uszodai belépő nem okozna gondot. A probléma csupán az, hogy az uszodák zsúfoltak, kínálatuk szűkös. Ezért a tehetősebb középréteg tagjainak megodást nyújthat egy lakópark, ahol együttesen már képesek finanszírozni egy közösen használt úszómedencét.

Még tágabb horizontba helyezve a gondolatmenetet: mitől szenved már évtizedek óta a középosztály? Attól, hogy egyre nehezebben viseli el az egyéni gazdagság és a közösségi szegénység kettősségét. Mert mit ér a legszebb családi ház akkor, ha az utcára lépve beleragadok a sárba, autóm beleszakad a kátyúba? A lakópark erre ad egyfajta megoldást, az egyéni gazdagsághoz rendezett, kulturált lakókörnyezetet.

Folytatjuk

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:

nyomtatóbarát változat | ajánlás ismerősnek