|
Pesten mikor lesznek szmogfaló épületek?
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!
[2008.02.08. 18:30]
Úgy tűnik, a párizsiaknak nem elég a dohányzási tilalom, most már kint is, bent is tiszta levegőre vágynak: megtervezték az első „antiszmog” épületet, ami a város füstjét is elnyeli.
Atlantisz után vágyakozva
Párizs XIX. századi iparnegyedében, az l’Ourcq csatorna és egy elhagyott vasúti sínpálya fölött épülne fel az a futurisztikus épületegyüttes, melynek első tagja, a „Solar Drop”, azaz „Napcsepp” épület lenne. A leginkább repülő csészealjra emlékeztető, ellipszis formájú épület 250 négyzetméteres felületét napelemek és titánium-dioxid borítaná. A napelemek termelik az épület teljes elektromos áram szükségletét, míg a titánium-dioxid kapcsolatba lép a levegő részecskéivel és lebontja a káros gázokat, amikor megvilágítják az UV sugarak. Ezáltal tisztítaná Párizs erősen szennyezet levegőjét. A tervek szerint a „szmogevő külső” tágas találkozóhelyeket, konferencia-központot, múzeumot, és egy tóval ellátott belső udvart is rejtene, ahol az építész tervei szerint előadásokat tartanának a város ökológiai folyamatairól és az újrahasznosítható energiáról. A „Solar Drop” tetőteraszán esővízgyűjtőhely is lenne, amit az épületben újrahasznosítanának.
Szél és víz Az antiszmog épületkomplexum másik tagja a spirál formájú „Wind Tower”, a „Széltorony” lenne, melynek felületét részben élő növényfal borítaná, szélturbinái pedig felfognák a csatorna fölött süvítő szelet. Belsejében múzeum, a 45 méter magas épület tetőteraszán pedig lélegzetelállító panoráma fogadná a látogatókat. Ha sikeresen fog működni az antiszmog épület, akkor akár egy új fejezet nyílhat az egészségesebb környezetért folytatott harcban. Az épületet tervező Vincent Callebautnak egyébként már eddig is számos környezetbarát projektje valósult meg („Illatos dzsungel” Hong Kong-ban, vagy a „Vörös Majomkenyérfa” Prágában). (Inhabitat, Skyscrapernews) MSZ
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: |





