Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Fordulat jöhet: felfedezik újra a tetőteret?

[2008.02.05. 11:55]

Szegeden a nagykörúton belül jó, ha 40-50 padlásteret alakítottak eddig lakássá a bérpalotákban. A lendület ugyanis megtört azt követően, hogy a 70-es évek végén, a 80-as évek elején a szegedi IKV a többlakásos belvárosi házak felújításához a tetőtér beépítését is hozzákapcsolta „ajándékként”.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Akkoriban főleg fiatalok vették birtokba például az Ady tér környéki, a Gogol utca vagy a Takaréktár utcai házak felső szintje fölött kialakított, szokatlan elrendezésű, padlástéri otthonokat – derült ki a Délmagyarország cikkéből. Koczor György építész szerint most sem "ördögtől való” ötlet, hogy a régi belvárosi házak padlásterét is lakássá, irodává alakítsák. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a tetőszerkezet állapotától függ, mi történhet egy felújításra szoruló, hagyományos padlással.

Fordulatot jelenthet a tetőterek elterjedésében, hogy az év második felében a szegedi belvárosi önkormányzati lakások, így a paloták jó része magánkézbe kerül. Ezek felújítása ugyanis komoly összeget igényel, melyet úgy tudnak fedezni a tulajdonosok, hogy a padlást eladják a befektetőnek. Ők a tetőtéri lakások kialakításáért cserében renoválja az épület egészét.

Az új házak tetőtereinél viszont kihasználnak minden négyzetmétert, így 99 százalékuknak nincs hagyományos padlása – magyarázta a lapnak Kovács Béla, a polgármesteri hivatal építéshatósági osztályának vezetője. Egy tetőtéri lakás persze 20-25 százalékkal olcsóbb, így egy 2003-ban épült, a szegedi nagykörúthoz közeli társasház 70 négyzetméteres tetőtéri lakását tulajdonosai 14,5 millió forintra tartják, de fél éve nem kel el ennyiért.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok