|
Új hidak épülnek a Duna felett
50 milliárdos fejlesztés a Dunán
[2008.02.05. 11:35]
2018-ra két-két híd is épülhet a Dunán és az Ipolyon, melyek Magyarországot és Szlovákiát kötnék össze. Mindent az unió fizet – és már csak 3.650 napot kell addig aludni. De hol éri meg jobban az alvás: nálunk vagy a szomszédban?
Lehidalnak Esztergom és Párkány között a történelem folyamán már számos hidat építettek, s gyakran több is működött egyidőben. A legelsőt, melyről feljegyzés maradt ránk, a rómaiak emelték Kr. u. 170 körül. Manapság közel és távol csak a 2001-ben újra átadott Mária Valéria híd ível át a Dunán, szomszédja az 50 kilométerre épült komáromi vasúti összekötő híd és a szintén komáromi Erzsébet híd. Eurorégió
Eurorégió: az Európai Unió tagországainak határvidékei közötti transznacionális együttműködési forma. Az egyes régiók az országhatároktól függetlenül, földrajzi szempontból egységes, jól körülhatárolható területekből szerveződnek.
Ister-Granum Eurorégió: a Duna és a Garam latin neveit viselő eurorégió 2003 novemberében alakult. Tagja 53 Komárom-Esztergom és Pest megyei, valamint 47 határ menti szlovákiai város és falu. Területe 2.200 négyzetkilométer, lakossága 220.000 fő, melyből kb. 150.000 fő magyar állampolgárságú. Az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezetője, Ocskay Gyula kérdésünkre elmondta, hogy a híd építését teljes mértékben uniós pályázatokból kívánják fedezni, s reményeik szerint legkésőbb 2020-ig elkészül. Hamarabb épülhetnek meg az Ipolyon átívelő hidak; a magyar és szlovák oldalt a századfordulón 47 híd kötötte össze, melyekből ma már egy sem áll. Itt 2015-re két közúti hidat kíván emelni az eurorégió fejlesztési ügynöksége.
Híd a semmibe A dunai híd látványterve már elkészült, de a megálmodott építmény kb. 35 milliárd forintba kerülne, így a megvalósíthatósági tanulmányt egy olcsóbb, 23 milliárdos költségvetésű hídra készíttették el. A hídhoz kapcsolódó gyorsforgalmi út szlovákiai nyomvonalára egyelőre három alternatíva is létezik, de Ocskay megerősítette, hogy a hídépítés az autópálya-építéssel összehangolva valósul majd meg. Magyarországon ugyanis már nem egyszer volt precedens ennek ellenkezőjére: 2007-ben például az első magyar autópályahidat úgy építették meg, hogy az nem csatlakozik autópályához. Az 53,6 milliárdból megvalósult dunaújvárosi átkelő folytatásaként tervezett út ugyanis csak 2013-ra készül el, a híd gyakorlatilag a semmibe vezet. Ennél is rosszabbul jártak Szekszárdon, ahol a híd az M9-es autópálya részeként épült 2003-ban, az adott autópálya megvalósításának ötletét azonban időközben végleg elvetették. Három a magyar igazság, avagy kevés a két híd Komáromban Új hidat terveznek Komárom és Révkomárom (Komárno) között is. Dr. Halász Károly, a pályázatíró csoport vezetője elmondta, hogy a híd építése a komáromi városfejlesztés középtávú tervei közé tartozik. Az INTERREG IIIA elnevezésű uniós pályázaton a két város 225 millió forintot nyert, mely összegből az általuk kiírt tenderen nyertes Dopravoprojekt Bratislava Rt. és a magyarországi Pont Terv Zrt. által létrehozott Konzorcium Komárno a környezetvédelmi hatástanulmányt, a rendezési tervet és a híd tervét is elkészítette. Halász elmondta, hogy a kivitelezésre újabb pályázatot írnak majd ki, valamint ők maguk is pályáznak, hiszen az építkezés költéségét – a jelenlegi becslések szerint 18 milliárd forintot – teljes mértékben uniós forrásokból kell fedezni. Minderre azonban már csak az EU következő pénzügyi ciklusában, 2013 után kerülhet sor. A tervek szerint 80 tonnát is elbíró új híd a mindössze 20 tonna teherbírású, 1892-ben épült Erzsébet hidat tehermentesítené: a teljes kamion- és buszforgalmat átvállalná. Az új hídhoz csatlakozó, a belvárost elkerülő utat a magyar oldalon már 2009-ben átadják; ennek a híd elkészültéig is hasznát vehetik, hiszen az a Komárom melletti ipari parkhoz kapcsolódik.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: |





