|
Sokan menekülőre fognák: de mibe kerül leválni a távfűtésről?
[2008.02.04. 14:41]
A távfűtés elsősorban a felhasznált gáz ára miatt drága. Alternatívája a ház saját központi fűtésének kiépítése lehet, ám ez nem mindenütt oldható meg, hiszen a füst elvezetéséhez kémény kell, a kazánnak pedig külön helyiség. Ráadásul az önkormányzatok általában olyan rendeleteket hoznak, melyek szerint csak olyan fűtési módra lehet áttérni, ami nem jár füstkibocsátással – olvasható a fogyasztok.hu cikkében.
Nyugat-Európában azért olcsóbb a távfűtés, mivel a távhőt elégetett szemétből, vagy minierőművek által nyerik, illetve azok a távfűtő üzemek, melyek gázt használnak, olcsóbban kapják a gázt, mint a lakosság. Nálunk viszont ez fordítva van. A fogyasztók tehát leválnának, de érdemes megfogadni a szakember tanácsát, aki azt javasolja, hogy először is rendeljenek alapos szakvéleményt, prognosztizált árakon számolt megtérülési tervvel.
Becslések szerint egy házban lakásonként 800 ezer forintba is kerülhet a fűtési rendszer cseréje. Ehhez hozzájönnek még a házon kívüli gázvezeték teljesítményének növeléséből eredő költségek. Alternatívaként felmerülhet a megújuló energia használata – mely geotermikus, hőszivattyús rendszert jelent –, ami ugyancsak nem mondható olcsó megoldásnak. Egy 120-130 négyzetméteres családi ház geotermikus fűtési rendszere mintegy 6 millió forintba kerül. Ilyenkor persze csak a villanyszámla emelkedése jelenti a fűtési költséget, hiszen a a fűtéshez működtetni kell a vízforgató szivattyút. A beruházás mintegy 20 év alatt térül meg. Balogh Róbert, a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. sajtóreferense elmondta, hogy tavaly 10 épület, 32 lakás vált le a távfűtésről, mely hasonló az előző évi számokhoz. A szigorú leválási szabály miatt azonban szinte csak az elektromos fűtés jöhet szóba. Amennyiben ezeknek a követelményeknek nem felel meg a kérelmező, akkor „nem veszik tudomásul a leválását”, vagyis az alapdíjat változatlanul kiszámlázzák számára.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





