|
Időnként beszakad a föld: veszélyes a Pécs alatti pincerendszer
[2008.02.01. 10:55]
Időnként beszakad a föld Pécsen, elsősorban komolyabb esőzések után. Ez a belváros alatt húzódó kiterjedt pincerendszer miatt van így. Pécs alatt ugyanis több üregrendszer is húzódik, a legrégebbi a török időkből való. Gondot azonban az egykori légvédelmi pincék, valamint a közműalagutak is okoznak – számolt be a Pécsi Napilap.
Csapadékos, olvadásos időben megnő a veszély egy-egy beomlásra, de előre nem lehet jelezni, hogy hol fog ilyesmi bekövetkezni. Működik ugyan egy pinceveszély-elhárítási program, azonban ennek költségvetéséből épphogy a legszükségesebb feladatokat tudja csak ellátni az önkormányzat, és kizárólag azokkal a problémákkal tudnak foglalkozni, amelyek közterületet érintenek.
A lyukakat általában cementhabarccsal vagy soványbetonnal töltik ki, de tökéletes megoldás nem létezik. A víz mindenképpen utat keres magának, csak legfeljebb más irányba tör át, ami újabb üregek keletkezéséhez vezet. Megoldást jelenthetne ugyanakkor a pincék felújítása, illetve hasznosítása is. A lap még kitér arra is, hogy habár a belvárosban szinte bármikor előfordulhat, hogy a házak mellett egyszer csak beszakad a föld, a biztosítóknál kizárólag pince-, illetve üregomlásra nem lehet szerződést kötni. Akkor mondhatjuk még szerencsésnek magunkat, ha úgy történik a beomlás, hogy van alapbiztosításunk, s nem tudtunk róla, hogy a telek alatt üreg húzódik – vélekedett a lap.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





