Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
A legjobb megoldás: a kémények átépítése

[2008.01.30. 15:48]

2500 lakás kéményeinek rendbetételét teszi lehetővé az új panelprogramban az erre szánt 200 millió forintos összeg. Az állam a gyűjtőkémények felújítását támogatja, pedig a Budapesten tavaly bekövetkezett szénmonoxid-mérgezések – melyek 8 ember halálát okozták – nem termoforkémények hibája miatt következtek be.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Azért döntöttek mégis ezek felújításának támogatása mellett, mivel gyűjtőkéményekről van szó, azaz sokkal több embert érintenek, mint a hagyományosak. Az állam egyébként már az elmúlt években is adott támogatást (így 2006-tól 651 millió forintból 10 533 lakás 2562 kéménye újult meg), azonban mostantól nem az önkormányzatokon keresztül, hanem közvetlenül pályázhatnak a lakóközösségek.

Egy mai sajtótájékoztatón kiderült, hogy a kémények felújítását folyamatosan figyelni fogják, vagyis megnézik, hogy milyen anyagokat és hogyan használnak a rekonstrukció során, mert sokszor a nem megfelelő anyaghasználat okozza a problémát. Bubla Gyula, a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. arra hívta fel a figyelmet, hogy a problémák megelőzésének legjobb módszere a kémények átépítése lenne. Termoforkémények kéményfej-ventilátor felszerelésével is biztonságosabbá tehetők.

Budapesten 15 ezer úgynevezett termoforkémény üzemel, melyek nagy része mára elavult, vagy nem szakszerűen lett felújítva és életveszélyessé vált. A pályázaton a legalább 8 lakással rendelkező, 1985 előtt épült lakóházak indulhatnak. A Fidesz országgyűlési képviselője, László Tamás viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy lakótelepeken belül és a lakótelepek között a kialakult szociális ellentét tovább fog súlyosbodni, mivel jellemzően a jobb állapotú házak lakói pályáznak, pedig a program célja éppen a szociális válság enyhítése volna.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok