Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Akár egy nap alatt fizettek a biztosítók a vihar után

[2008.01.30. 11:16]

A hétvégi vihar főként a közép- és nyugat-dunántúli régiót sújtotta, a legtöbb bejelentés Veszprémből, Székesfehérvárról és Bicskéről érkezett. Az Allianz Hungáriához eddig 1290 bejelentés érkezett, a becsült kárráfordítás 130 millió forint körül van, míg az Az OTP Garancia Biztosító 2008. január 28-án több mint 500 bejelentést kapott – olvasható a Napi Gazdaság mai számában.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Egyes biztosítók még az ország más területeiről is csoportosítottak át szakembereket annak érdekében, hogy a minél gyorsabban felmérhessék és rendezhessék a károkat. Az Allianznál a kisebb összegű lakás- és lakóközösségi viharkárok esetében az ügyfelek rendelkezésére áll a telefonos kárrendezés. Ezzel kiváltható a helyszíni szakértői szemle.

Az utóbbi megoldással lényegesen gyorsabb a kárrendezés: a kárbejelentést, majd a kárszakértői telefonos egyeztetést követően akár egy nap alatt folyósítható a kártérítés. A társaság egyébként a komolyabb károk felmérését követően is azonnal intézkedik a kifizetésekről a gyors helyreállítás érdekében. A Garancia pedig e-mailen és faxon is elfogadott bejelentést – derült ki a lapból.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok