Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Felmondanak a közös képviselők a fordított áfa miatt
Töltsük ki fejjel lefelé a nyomtatványt!

[2008.01.25. 19:27]

A társasházaknak akkor kell fordított áfát fizetniük, ha termékértékesítést is végeznek. A törvény értelmezéséhez az APEH azonban nem a törvényt, hanem az értelmező szótárt ajánlja!


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Amikor fejjel lefelé töltjük ki a nyomtatványt

Egy társasház közös képviselője a felmondását fontolgatja húsz év „szolgálat” után, az új áfatörvényben bevezetett fordított adózás miatt.

„Már a kifejezést sem értem, fejen állva töltsem ki a szükséges nyomtatványokat?” – jegyzi meg szatirikusan.
Tény, hogy ez a rendelkezés, nemcsak őt, hanem könyvelők és adószakértők százait akasztotta ki.

A társasházakat csak akkor érinti a fordított áfafizetés, ha a társasház áfaalanynak minősül, azaz 2007 végéig nem választott alanyi adómentességet, illetve ha az éves bevétele sem tavaly, sem pedig az idén nem fogja meghaladni az 5 millió forintot.

A társasháznak egyébként akkor kell a fordított adózást alkalmazni, ha az új áfatörvény 142. § (1) bekezdésében felsorolt termékértékesítést, szolgáltatást nyújtanak, illetve vesznek igénybe.

APEH: használjunk értelmező szótárt!

Hogy melyek ezek, itt azért sem részletezzük, mert még az adószakértők körében sem tisztázott, milyen szolgáltatásokról is van szó. Maga a törvény ugyanis igen röviden és keretjellegűen határozta meg ezen szolgáltatások körét. Ráadásul, mint korábbi cikkünkben már rámutattunk: a jogalkalmazás során az APEH nem a szolgáltatásjegyzék számához köti ezen tevékenységeket, hanem az értelmező szótárt ajánlja támpontul a fogalmak értelmezéséhez!

Gondolkozzunk fordítottan!
Gondolkozzunk fordítottan!


Ha több a bevétel, oda a közös képviselő

Az adónem lényege, hogy az adóhatóság felé nem a szállítónak kell az adót befizetnie, mint más adóformáknál, hanem a vevőnek, azaz ebben az esetben a társasháznak. Ez viszont sok esetben ellehetetlenítheti a közös képviselőket és képviseleteiket, hiszen sok ingatlanközösségnek nincs annyi megtakarított pénze, mint amennyire az épületük „létezéséhez” szükséges szolgáltatások igényelnének, főleg ha az éves bevétel maghaladja az 5 millió forintot.

Amennyiben a társasház igénybe veszi ezt a szolgáltatást, de a fent említett kritériumoknak nem felel meg, azaz nem adóalany, illetve alanyi adómentességet élvez, akkor nem kell fordítottan adóznia. Ilyenkor azonban nem fordul meg az adófizetési kötelezettség sem, vagyis változatlanul a terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó számíthatja fel az adót.

Kardos Rita

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok