[2008.01.21. 17:48]
Mi a Manó?
A névadó
Gozsdu Manó román ügyvéd volt, Deák Ferenc barátja, és az első, aki 1826-ban latin helyett magyar nyelvű keresetlevelet adott be a tanácsnak. Tíz évvel később pedig pártot alapított, mely a hivatalos német nyelv magyarra váltását követelte – sikerrel. Gozsdu vagyonának jelentős részét ingatlanokba fektette; így került tulajdonába 1832-ben a Király utca számos telke.
A ma Gozsdu Udvarként ismert épületegyüttes azonban csak bő három évtizeddel halála után készült el, tervezője a Széchenyi Fürdőt, a Központi Statisztikai Hivatalt és a Műegyetem egyes épületeit is megálmodó
Czigler Gyula volt. A hét épületből és az azokat összekötő hat udvarból álló ház fontos szerepet játszott a pesti zsidónegyed életében: itt szerveződtek a legelső imaközpontok, az egymásba nyíló udvarokban pedig kiskereskedelmi üzletek sorjáztak, melyek javarészt ékszereket és textilárut kínáltak. Az épület tulajdonképpen a negyed nyugati kapujának számított: a
Király utca felőli részen gettófal határolta, az utolsó udvar pedig a negyed szívébe, a Dob utcába vezetett.
A második világégés után
1948-ban a román kormány, élén az egyébként éppen a Gozsdu Alapítvány jóvoltából egyetemet végzett Petru Grozával, a „magyarbarát” miniszterelnökkel, mai árfolyamon több mint 300 millió dollár értékben sajátított ki magyar tulajdonban levő iparvállalatokat és bankokat. A kötött pályán mozgó magyar diplomácia éveken át képtelen volt érvényesíteni kárpótlási igényét, a Rákosi-érában pedig végképp megszűnt a Trianon vagyoni és egyéb következményeit ellensúlyozni kívánó politizálás. A Gozsdu Udvart végül 1952-ben államosították, s egy évvel később magyar–román államközi megállapodás is született, melyben a felek minden egymással szembeni követelésükről lemondtak.
Annak ellenére, hogy a román kormány összehasonlíthatatlanul jobban járt az erdélyi magyar vagyonokkal, az 1953-as paktum után is többször felemlegették a Gozsdu-ügyet. A román állam egyébként csak 2006-ban, uniós tagságának érdekében indította el az államosítással rekvirált vagyonok kárpótlását; az anno magyar tulajdonban levő vállalatok közül azonban számos nem szerepel a kárpótlási listán, és érdekes módon eddig még egyetlen magyar igénylő sem jelentkezett.
