Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Összehúzzák a minisztériumokat, hogy legyen mit eladni

[2008.01.17. 12:30]

Habár a kormányzati negyed tervét egyelőre félretette a kormány, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek mégis elő kell teremtenie azt a 30 milliárd forintot, melyet az állami ingatlanok eladásából terveztek be a költségvetésben. Az értékesítésre elsősorban a területhasználat racionalizálása révén kerülhetne sor.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az MNV vezérigazgatója, Tátrai Miklós szerint a költségvetési szervek területhasználatának ésszerűsítése – ügyosztályok össze- illetve átköltöztetése – után jelentős területek szabadulnak fel, amelyeket még az év vége előtt értékesíthetnek vagy bérbe adhatnak. A lap egyik példája szerint akad olyan minisztérium is, ahol 60 négyzetméteren mindössze ketten dolgoznak. Ennek oka, hogy az elmúlt években lezajlott létszám-racionalizálási programot nem követte az irodaterületek csökkentése.

A szervezet februárban méreti fel a tárcák területhasznosítási szokásait, majd meghatározza az elfogadható normákat. Ha egy minisztérium indokolatlanul terebélyesnek bizonyul, akkor dönthet: vagy összébb húzza magát, vagy saját forrásból teremti elő az extra terület fenntartási költségeit.

A lap arra is kitér, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium mindenképpen költözni fog jövőre, helyét a Miniszterelnöki Hivatal foglalja el a Kossuth téren. Az épület rekonstrukcióját és korszerűsítését meghívásos pályázaton győztes ajánlatot adó Mérték Építészeti Stúdió készíti. A kivitelező pályáztatására csak a későbbiekben kerül sor.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok