|
Lakásért életjáradék ábécé: kérdések és válaszok
Melyik a jobb? Ki fizet többet? Alternatívák
[2008.01.10. 16:41]
Úttörőként a HILD Csoport kezdte meg 2005-ben a „lakásért életjáradékot” programját, az OTP Életjáradék Zrt. 2006 elején szállt be a versenybe, az FHB Életjáradék Zrt. pedig közel egy éve kezdte meg a működését. Bár nem könnyű a különböző ajánlatokat összehasonlítani, mi mégis megtesszük. Nyilván minden potenciális ügyfélnek sajátos az élethelyzete, amely sajátos konstrukciót kíván.
A Kik vehetnek részt benne? Az életjáradék-programokban mindhárom szolgáltatónál a saját tulajdonú, 5-6 millió forintnál értékesebb ingatlannal rendelkező 65 év feletti ügyfelek vehetnek részt, ami az FHB Életjáradék Zrt.-nél azzal a kritériummal enyhült, hogy urak esetében a minimum életkor 62 év is lehet.
Egymásra utalva?
B Mi az az életjáradék-program? Kié a tulajdonjog? Alapesetben a szerződő ügyfél a szolgáltatótól a tulajdonjogért cserébe:
Ehhez jön a közös költség átvállalása, az ingatlanbiztosítás és az állagmegóvás is. Kiegészítésként kedvezményes ápolási-gondozási szolgáltatások is igénybe vehetőek. Fontos megjegyezni, hogy a lakáshasználati jog nem egyezik meg a haszonélvezeti joggal, vagyis a járadékos az ingatlanjára bérleti szerződést, vagy az ingatlan hasznosítására vonatkozó egyéb megállapodást már nem köthet. Ugyanígy a társasház közgyűlésén is csak a szolgáltató jelenhet meg és képviselheti a saját érdekeit. A lakáshasználati jog az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezésre kerül, az egyoldalúan nem törölhető, oldható fel. Ez a garancia az ügyfélnek is. Házastársak esetén az özvegy rokona halála után is tovább élhet otthonában, illetve ugyanúgy tovább kapja a járadékot, mint azelőtt. C Az életjáradékok speciális típusai A három szolgáltató közötti versenyt a fent említett alapvető életjáradék-típus mellett a speciális konstrukciók jelentik, mert nem biztos, hogy ami az egyik ügyfélnek kedvező, az a másik ügyfélnek az élethelyzetéből fakadóan megfelelő lehet. FHB: Időskori jelzálogjáradék Az FHB Életjáradék egy sajátos konstrukciót hozott létre, az időskori jelzálogjáradékot. A leszerződött ügyfél egy nagyobb összegű kezdeti kifizetéshez valamint havi rendszeres jövedelemhez juthat, más szóval az ügyfél a lakására bejegyzett jelzálogért cserébe kölcsönt kap a banktól, amit a kuncsaft örökösei többféle módon fizethetnek vissza. Ellenben a tulajdonjog a szerződő fél birtokában marad. A visszafizetéshez három alternatíva kínálkozik:
HILD: Családi Örökjáradék A HILD speciális konstrukciója, az ún. Családi Örökjáradék, ami valójában három részből tevődik össze. A szerződéskor, amikor a tulajdonjog átszáll a HILD-re, akkor a járadékos egyösszegű nagyobb kifizetést kap, amely a lakás értékének 10%-a is lehet. Másodszor kapja a havi fix vagy inflációkövető járadékot, harmadrészben pedig a szerződő fél által kijelölt személy megörökölheti a lakás értékének akár a 30-50%-át is. OTP: Jelzáloghitelt kiváltó életjáradék Az OTP Életjáradék speciális konstrukciója a jelzáloghitelt is kiváltó életjáradék-program. Ezt akkor érdemes választani, ha valakinek a lakását, akár az ingatlan értékének 50%-át is kitevő jelzálog terheli, mert például így próbált hozzájárulni a gyermekének vagy unokájának lakásvásárlásához, ellenben most már képtelen törleszteni a részleteket. Ebben az esetben az OTP átvállalja a jelzáloghitel törlesztését, és az ingatlan a szolgáltató tulajdonába kerül. Amint a bank teljesen visszafizeti – ha 5 év van vissza a hitel lejártáig, akkor 5 évig – a jelzáloghitelt, akkor kezdik el csak fizetni az életjáradékot. Az életjáradék értéke a jelzáloghitel visszafizetését követően az akkori ingatlanértéknek és az ügyfél életkorának megfelelően kerül megállapításra. D Hogyan számítják ki az életjáradékot? Mennyit kapok havonta? Az életjáradék értéke függ a szerződő ügyfél korától, családi állapotától, lakásának valós piaci értékétől, valamint attól, hogy mekkora is az az egyszeri nagyobb pénzösszeg, amit a szerződéskort megkap a szerződő fél. Hiszen minél kevesebb ez az összeg, minél kisebb százaléka a lakás értékének, akkor annál több lehet a havi járadék, és ez fordítva is igaz. Természetesen nehéz ezeket a számokat, arányokat összevetni, hiszen az egyszeri egyösszegű kifizetést valamint a havi járandóságot együtt kell nézni, ráadásul az FHB Életjáradéknál jelzálogtermékről is szó lehet. Minden eset más és más. A szerződés előtt megtörténik a lakás értékbecslése, amelynek költségét valamint az ügyvédi díjat a szolgáltató magára vállalja, de ha mégsem jön létre a kontrakt, akkor azt nem terhelik a nyugdíjasra.
Ajánlott linkek: Kapcsolódó cikkek: |





