Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Visszavetik a lakáshitelezést az adóváltozások?

[2008.01.07. 12:10]

A használt lakások értékesítését érintő jogszabályi változástok nem befolyásolják majd jelentősen a hitelfelvételi kedvet – vélekedtek egyes bankok a Napi Gazdaságnak nyilatkozva. Pedig a hitelállomány jelentős, több pénzintézet esetében 60 százalékot meghaladó hányadát a használt lakások vásárlásához igényelt hitelek teszik ki.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A változások főként a spekulatív céllal vásárlók esetében lesznek majd érezhetőek, a lakhatási céllal vásárlók által megjelenített kereslet alakulásában nem játszanak szerepet – árnyalta a képet válaszában az Allianz Bank. A CIB is egyetért egyetért azon lakáspiaci szakértőkkel, akik úgy látják, hogy a befektetési céllal vásárlók várhatóan mérlegelik majd a lakások hosszabb ideig, vagyis legalább 5 évig való megtartásának lehetőségét.

Az MKB Bank ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy elég ritka olyan lakásokon túladni, melyeket 5 éven belül vásároltak meg a tulajdonosok, természetesen abban az esetben, ha az nem befektetési céllal történt. Azt is elképzelhetőnek tartják néhány banknál, hogy a piac élénkülni fog, ami pedig meggyorsíthatja a már meglévő lakások előtörlesztését, illetve átvitelét is.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok