Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Adót kell már fizetni az irodalakások után

[2008.01.07. 11:12]

Az eddig adómentességet biztosító önkormányzatok a vonatkozó jogharmonizációs követelménynek tesznek eleget, amikor január 1-jétől építményadót vetnek ki minden olyan lakásra, amelyben vállalkozás működik – hívta fel a figyelmet mai számában a Népszabadság. Budapest több kerületében azonban mindez nem jelent változást, mivel már eddig is kirótták a terhet, függetlenül attól, hogy abban folytatnak-e vállalkozói tevékenységet, vagy részben irodaként működik.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Nem így a XIII. kerületben, ahol novemberben módosítottak a vonatkozó rendeleten az európai uniós jogharmonizációnak megfelelően. A kerület a szóban forgó lakásokra a legutolsó határidőig biztosította az adómentességet, s a csak lakáscélú ingatlanokat továbbra sem adóztatják meg. Az adó mértéke a XIII. kerületben évente 1083 forint lesz négyzetméterenként.

A következő hetekben kezdi vizsgálni a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal az önkormányzatok által október-november tájékán meghozott rendeleteket. Az eddig adómentességet biztosító önkormányzatok a helyi adókról szóló törvény keretein belül továbbra is önállóan dönthetnek az adómentességekről és kedvezményekről – mondta el a lapnak Forgács Imre hivatalvezető.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok