Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Már alapoznak a Nyugati mellett

[2008.01.03. 09:22]

Megszerezte az összes engedélyt az Eiffel téri irodaház és közpark építésére a beruházó Convergence Capital, így felgyorsulhattak a munkálatok a Nyugati pályaudvar melletti telken – számolt be a Világgazdaság. Terveik szerint 17-18 hónap alatt lesz kész a több mint 20 ezer négyzetméteres létesítmény.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az előbérleti arány már meghaladta az 50 százalékot is – mondta el a lapnak Baksa-Soós Attila, a cég partnere. Az irodák havi bérleti díja 15–20 euró között alakul négyzetméterenként. A 40 milliárd forintos beruházás fővállalkozója a Hídépítő Zrt. A projekt finanszírozásában 75-80 százalékban részesedik az MKB Bank, a többit a beruházó saját tőkéből fizeti.

A lap arról is beszámol, hogy a fejlesztő mögött álló Europa Capital egy 3,6 hektáros telek tulajdonjogát szerezte meg Szlovákia harmadik legnagyobb városában, Eperjesen, ahol egy 30 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont fejlesztését kezdik meg a jövő év elején. Az építkezést előreláthatóan 2008 tavaszán indul, s 2009 őszén nyitja meg kapuit a szórakoztató- és bevásárlóközpont.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok